A magyar nyelvü gondolatok 2016 -tól az új weboldalon:    http://www.evagostoni.hu találhatók

 

Gondolatok December 2015

Isten az fény, és a fény az élet és szeretet
Istent, a legnagyobb fényt és szeretetet, már gyermekkorunkban megtanultuk szeretni, tisztelni és imádni. És ahogy tágult a világunk felismertük, hogy a legnagyobb vezet? is, egyben, egy mégnagyobb egységnek a tagja is. Ezáltal jön létre a földi hierarchia épp úgy, mint a szellemi síkok vezet?inek a hierarchiája, akik egész naprendszerek életeit kísérik. Hisz minden mindennel összeköttetésben áll, és minden élet része egy még nagyobb életnek. Így áramlik a legmagasabb fény is sok síkon át, míg meg tud érinteni minket. Mert a naprendszerünk csak az egyike annak a hét naprendszernek, amelyeknek a szellemi vezet?je a Szíriusz csillagképb?l kíséri és vezeti a szellemi élet fejl?dését. De a Szíriusz is csak egy részét alkotja egy még nagyobb közösségnek, amely sok más csoporttal együtt azt a galaxist alkotja, amelyet mi a Tejútnak nevezünk. És hány millió galaxis létezik a világegyetemben? És valamennyi egy-egy kerék a létezés számtalan síkjain.
A fény, mint kozmikus energia, számtalan napon és csillagon keresztül jut el hozzánk - a végtelen egyetemb?l – ide, a mi kis földünkre, ahol minden él?lény energiaforrásává válik. De e mögött a fizikai fény mögött létezik még egy spirituális fény is, amit a fizikai érzékszerveinkkel nem tudunk felismerni, de a létezésünkhöz épp olyan fontos, mint a fizikai fény, s?t, még annál sokkal fontosabb is. Mert ez az alapvet? életimpulzus, az az er?, képesség és szeretet, amely az egész világegyetemet megteremtette, és állandóan kíséri.
A mi szellemi hierarchiánk vezet?je Maitreya, a Krisztus, és Isten els? megjelenési formája a fény. Ezt a kijelentést megtaláljuk az emberiség valamennyi vallási és spirituális tanában, amelyeknek valamennyi teremtéstörténete szerint a kezdet, az Isteni Fény volt. De ez az Isteni-Fény nemcsak a legmagasabb Teremt?, hanem valamennyinknek egy része is. Mert a lélek nem más, mint ragyogó, természetfeletti fény. És ez a fénybeli szellem mag, mely mindannyinkban benne él, magától az Isteni Teremt?nkt?l származik, valamennyi él?lény létrehozójától. A régi misztikusok a lelkünket, a bennünk él? „isteni szikrának” is nevezték. De a kérdésünk sokszor: Ha ez az isteni fény bennünk él és körülvesz minket, miért nem vagyunk képesek látni? A válasz egyszer?: rossz irányba nézünk! Hisz folytonosan csak a fizikai érzékszerveinkre irányítjuk minden figyelmünket, nemcsak amikor dolgozunk, de akkor is, amikor kikapcsolódunk. S?t, még amikor megpróbálunk ellazulni, akkor is a gondolatainkra összpontosítunk, amelyek folytonosan a fejünkben keringenek. Így a szellemünk állandóan el van foglalva valamivel, és ezáltal nem jut el oda, hogy érzékelhetné önmagát. De a már felébred? lélek egyre er?teljesebben tudja érzékelni a „világosság” és a „sötétség” energiáit, és felismerni az abban rejl? isteni törvényeket. Azokat a törvényeket, amelyeknek a helyességét ugyan már érezzük, de még nem egészen értjük. A lényünk mélyén ugyan növekszik már valami, amit leginkább a „bizalom” szóval tudnánk leírni, és ez annak az érzése, hogy mindennek értelme van, és ezáltal célja is. Így tekintetünk fokozatosan elfordul a „csak az élet problémáival való latolgatástól” és a saját lényünkkel szembeni elégedetlenségünkt?l, abba az irányba, amerre a növekv? bizalmunk sugallatai kísérnek.
Mert a bizalom a kulcs és a kapu, amely képessé teszi a világot, a szellem munkáját megérteni. Mert bízni, elfogadni, hinni és szeretni, valójában ugyanazt jelentik. Ha a bizalmunk, a hitünk a szeretetünk révén el tudunk fogadni valamit, akkor ebb?l kiindulva kifejl?dhet bennünk a megértés képessége. A bizalomban benne van az az érzés is, amely a kapcsolatunkat a Teremt?vel, minden létezés forrásával is megteremti. Ezáltal kezdjük el sejteni is, hogy mit is jelent a Teremt? szeretete, és megérteni az élet oly sok „értelmetlennek” t?n? útjait, amelyek pedig az „élet értelmének” a felismeréséhez vezettek minket.
Ezek a felismerések olyanok, mint a napfelkelte egy átvirrasztott éjszaka után. A figyelmünk végre el tud szakadni a kis énünk apró aggodalmaitól, mert felismertük minden élet összetartozását, és ezzel együtt az élet értelmét. Hisz ezek a felismerések egyben a szeretet tanai is, amelyeket most új módon kezdünk megérteni. De ehhez a megújuláshoz feltétlenül szükséges volt a személyiségünk átalakulása és kifinomulása is.
A fényhez vezet? út a szeretet, ami nem az erotikus szerelmet jelenti, és nem is az önmagunkat a középpontba helyez? szeretetet, amely a szeretetért cserébe elismerést és biztonságot vár. A szeretet ebben az értelemben a személyek feletti jóakarat, a minden ember felé irányuló együttérzés állapotát jelenti. Az igazi és feltétel nélküli szeretet kifejl?dése, egy fontos folyamat a megvilágosodás útján. A világi szeretetnek még szüksége van arra, amit, vagy akit szerethet, a vallásos szeretet már magában foglal minden él?lényt, de a megvilágosodott szeretet egy létezési állapot. Így a szeretet képessége a lehet? legmagasabb emberi érték és az emberi létezés értelmének a beteljesülése. Ha nem szeretünk, olyanok vagyunk, mint a virág víz nélkül. Így a túlélésünk ezen a földön attól függ, hogy megtanuljuk-e feltétel nélkül önmagunkat és másokat is szeretni.
Karácsony, a fény és a szeretet ünnepe, er?sítsen minket ezen az úton!

Az élet hullámai
Az élet hullámai kísérik az életünket, és már el sem tudnánk képzelni, milyen lenne az élet a világosság és a sötétség, és az évszakok megszokott váltakozásai nélkül. De ugyanígy kísér bennünket a szellemi Énünk spirituális érverése is, és mellettünk áll, amikor testet öltünk ezen a Földön, de akkor is, amikor visszatérünk a lélek otthonába, hogy ismét felkészüljünk a tapasztalatszerzésnek egy újabb ciklusára. Hisz újra és újra lehet?ségünk nyílik arra, hogy egy újszülött friss testével és agyával lépjünk be a következ? körbe. Így a sok-sok életünk is csak egy-egy apró kis ciklus a Naprendszerünk életének hatalmas ív? körforgásában, a világegyetem életciklusainak ritmikus ismétl?désében. És minden új ciklus egy fordulatot jelent, de a fordulatok sorozata nem zárt gy?r?t alkot, hanem egy állandóan továbbhaladó körforgást hoz létre, amely terjed, és minden megel?z? ciklus ösvényét a haladásnak egy magasabb ívével köti össze.
Hisz a ciklusok törvénye, és ennek mindenre kiterjed? hatása is egyértelm?en mutatja, hogy az ember és a természet egységet alkot, és egy közös cél érdekében együtt fejl?dik tovább. Így a változások törvénye nemcsak nemzetek és egész civilizációk felemelkedésében és hanyatlásában érzékelhet?, hanem az áradások, aszályok, éhínségek és járványok megjelenéseiben is. De az emberek és az alacsonyabb síkok birodalmainak a rokonsága ma már sajnos feledésbe merült, ám a természet a hatalmas változásaival id?r?l id?re emlékeztet rá minket. Mert ha egy emberfajta önz?vé, kegyetlenné vagy túl harciassá vált, id?vel az éghajlat is keményebb lett, és a termékeny föld sivataggá változott. Minden ember a maga sajátosságának megfelel?en hat a környezetére, és a karma törvénye a föld természeti er?it használja fel, és teremti meg a kellemes vagy kellemetlen körülményekkel járó ciklusokat. Ezért inkarnálódunk is mi mindig abban az id?ben és azon a helyen, amire a tapasztalatok megszerzéséhez éppen szükségünk van.
A mai civilizációnk is kézzelfogható bizonyítékot szolgáltat arra, hogy milyen er?s befolyást gyakorol az ember a Föld anyagára. Hiszen ha a régi népek hátrahagyott nyomait összehasonlítjuk azzal, ami ugyanazon a területen a mi mai életünk révén történik, észrevesszük, micsoda hatalmas különbség áll fenn ?seink egyszer? élete és a mi létformáink között. Ma alagutakat ásunk, hidakat építünk, erd?ket irtunk ki, gátakat emelünk és az óceánokat mesterséges csatornákkal kötjük össze, és a természet képe az emberiség változó gondolkodásmódjával párhuzamosan változik. Így egy, a végéhez közeled? ciklus küzdelmei is mindig összeolvadnak egy új korszak szülési fájdalmaival, ami viszont utat is nyit egy egészségesebb és kiegyensúlyozottabb fejl?dés felé.
A mi korunkat még egy állandóan fokozódó elvárási szemlélet is jellemzi. Közönyösek vagyunk mindennel szemben, ami nem közvetlenül bennünket érint. Önzésünknek lassan nem is lesznek már határai. A mai modern civilizációnkban, amely a kimagasló intellektuális és materiális fejl?désnek már egyfajta csúcspontjára ért, mégis azt éljük meg, hogy a dolgok régi rendje egyre bizonytalanabbá válik. Úgy t?nik, hogy az egész emberiség számára eljött az id?, hogy teljesebb emberré váljunk, hogy felfedezzük és felébresszük magunkban a bennünk rejl? finomabb és nemesebb tulajdonságainkat.
Ám figyelmünket még mindig f?leg a saját, személyes Énünkre irányítjuk, aminek a következménye, hogy az Egónk mindent csak a saját szemszögéb?l néz és értékel. Ezáltal arra a végkövetkeztetésre is jutunk, hogy állandó veszélyben vagyunk, és a támadásaink, amelyeket védekezésnek tartunk, feltétlenül szükségesek. Az Egónk, az Énünk egyre inkább elhatárolódva érzi magát minden mástól, és ezzel azt az abszurd illúziót hozzuk létre, hogy folytonosan a veszteségek és támadások kockázatának vagyunk kitéve. Ezzel igazoljuk a védekezési módszereinket és az ellentámadásainkat is, mivel feltételezzük, hogy értékeink, meggy?z?déseink, elveink és vagyontárgyaink állandóan veszélyben vannak. De amire valójában szükségünk lenne, az a gondolkodásmódunk átprogramozása. Mert ha meg tudnánk szabadulni a megszokott el?ítéleteinkt?l, önmagunkat is tisztább fényben láthatnánk. Felismerhetnénk, hogy egy véget ér? ciklus harcait vívjuk, amelyek egy új korszak szülési fájdalmaival keverednek. Hisz a kerék forog tovább, és a Na halad is a hatalmas pályáján. A következ? 2000 évben pedig onnan fog kísérni bennünket, ahol az Állatövben a Vízönt? hatása érvényesül.
Napjainkban sokan vállalnak szolidaritást a menekültekkel, mert megértik, hogy a sikeres menekülés megmenekülést jelent. Hisz aki útra kel, hogy elmeneküljön a szükségb?l és az elnyomásból, ugyanolyan h?s, mint az, aki ?ket fogadja, és segít nekik egy jobb életet építeni. Ez viszont egy olyan tapasztalat, amely túlmutat a személyes vélemény és a politikai látásmód határain. Olyan érték, amelyet kultúránk a kezdetek óta számtalan formában ad tovább. Már az Ószövetségben is megáldja Isten a szolgáját, Ábrahámot, de egyidej?leg fel is szólítja, hogy hagyja el a szül?földjét. Kés?bb Izrael népének is ki kell vonulnia Egyiptomból, hogy elérjék az Ígéret földjét, és a keresztényeknek is egy Messiás született, aki menekültként kezdte az életét. De nem kell vallásosnak lennünk ahhoz, hogy megértsük ezt a leckét. A migrációk életrajzi és történelmi események, és ma is még kisebbségben vannak azok, akik ott halnak meg, ahol születtek. Így az emberiség történetét a vándorlásai alapján is meg lehetne írni.
Mert a szabadság az önmagunk megvalósítására való törekvésre társadalmunk egyik központi értéke. Minden migrációt megel?z valamilyen szenvedés vagy elégedetlenség: háború, természeti katasztrófák, szegénység. Minden menekülés szenvedést jelent úgy a menekül?k, mint a befogadók számára. De a kerék forog, és egy következ? új életben épp úgy tartozhatunk azok közé, akik a hazájukat hagyják el, mint azok közé, akik az idegeneknek lehet?vé teszik az újrakezdést. Az utunk minden lépése egy-egy tapasztalat, hogy az élet minden síkján tudatosságot érjünk el.
Így a nagy feladatok egyben nagy lehet?ségek is, ha nem is csak a cél az, amire törekszünk, hisz ugyanolyan fontos maga a folyamat is, amelyben tanuljuk új szemmel nézni a kiváltságosságunkat és az Egó-fontosságunkat, és a bennünk növekv? szeretet által az újat, az ismeretlent és a szokatlant megérteni. Így lesz mindig több bátorságunk ahhoz is, hogy gondolatainkat és terveinket egyre inkább a bennünk él? lelki er?k sugallataihoz kapcsoljuk.
Milyen mély békét ad az a felismerés, hogy mindig mindent és mindenkit véd, kísér és vezet az az örök bölcsesség, amelynek a mindent átfogó törvénye egy isteni Teremt? határtalan szeretete.

A kibontakozó élet
Ahogy minden ember egyik napról a másikra, egyik életb?l a másikba halad tovább, hogy újra és újra felvegye és továbbvigye a munkáját, ugyanúgy t?nnek el és n?nek fel újból egész civilizációk. Mert minden inkarnálódo lélek azokkal a helyekkel és körülményekkel találkozik, amelyek által a következ? lépéseit megteheti. A karmikus törvény sohasem követ el hibát! Sem akkor, amikor egyes embercsoportokat egymáshoz vezet, sem akkor, ha egyes emberek vagy nemzetcsoportok találkozását teszi lehet?vé. Hisz az egyének és fajok fejl?dési lehet?sége, hogy mindig a magasabban fejlettek jönnek az alacsonyabb szint?ekkel kapcsolatba, hogy mindenki azt folytathassa, amit már elkezdett, kijavíthassa, amit elrontott, és megtanulhassa megérteni, amit addig még nem értett meg.

Az emberiség a fejl?dése során, már a Föld legkülönböz?bb részeit népesítette be aszerint, ahogy a földgolyó egyre nagyobb és nagyobb területei váltak lakhatóvá. Az els? nagyobb, már az emberhez hasonló faj, azon a kontinensen élt, ami ma az Északi-sark vidéke. És a források szerint az utánuk következ? faj, az ázsiai földrész északi részét népesítette be.

A harmadik faj, az els? nagy civilizáció, Lemuriában élt, ott ahol a mai Csendes-Óceán terül el, és Lemuria, Észak- és Dél-Amerika partjaitól egészen a mai Ázsiáig terjedt. A Csendes-Oceán ma látható elszórt szigetei pedig, az egykori Lemuria hegycsúcsai voltak. A Lemuriai nép között nagyon nagyok voltak a különbségek: a primitívekt?l egészen a zsenikig, és közöttük – akárcsak napjainkban – végletes materializmus és önzés uralkodott, mind az ehhez tartozó irigységgel és háborúskodással együtt. De már ekkor is éltek emberek, akik felismerték a bels? fényüket és tudásukat, és ezeknek a törvényei szerint éltek. Ezzel meg is alapozták az emberiség további útját.

„Mert amikor egy faj a ciklusa végére ér, felváltva vagy a t?z, vagy a víz pusztítja el. Nem egyik pillanatról a másikra, hanem százezer éves ciklusokon át, miközben fokozatosan kialakul a következ? faj. Lemuria sorsát vulkánkitörések, földalatti rengések sorozata és a tengerfenék felszakadása pecsé-telték meg. Lemuria maradványai a mai Kaliforniának egy része, ugyan úgy Ausztrália az ?slakóival, az elszigetelt állat- és növényvilágával, valamint a Csendes-óceán szigeteinek egy része.” (Titkos tanok)

A negyedik földrész, a negyedik nagy faj lakhelye, Atlantisz volt. Ez a hatalmas kontinens kiterjedt arra az egész területre, amit ma az Atlanti-óceán fed be. Az atlantisziak közül már sokan magasan fejlettek voltak, de jó részük mégis önös célok elérésére használta a képességeit, és még a természetet is uralni akarták. Így az atlantisziakat a varázslók hatalmas fajának is nevezhetnénk, akik a testvéreikkel állandó harcban álltak. Végül elérkezett az áradások ideje, amelyeknek leírása minden nép emlékeiben is megtalálható – a Bibliában Noé és az özönvíz a legismertebb összefoglalása a történteknek. Viszont a Platón által leírt, és így híressé vált Atlantisz-szigete már csak az utolsó maradványa volt ennek a földrésznek, amely a sokmillió éven át tartó áradások legvégén egy utolsó, hatalmas özönvízben t?nt el végleg.

De már a lemuriai kor közepén, tehát sokmillió évvel ezel?tt, egy, már lelki tudattal rendelkez? csoport kezdte meg a fejl?dését és az átemelkedést a harmadik fajból a negyedikbe. Tehát már az emberiségnek ebben a korai szakaszában is éltek néhányan, akik megalapították a Földünk els? spirituális iskoláit. Id?vel el is szakadtak a testvéreikt?l, és spirituális vezetéssel távoli országokba mentek, amelyeket a kés?bbi özönvíz sem érintett. Így ?rizték meg a már csírázó, spirituális magvakat a következ? ötödik, vagyis az árja fajnak. Mindmáig is él egy legenda egy „Szent Szigetr?l” Ázsia közepén, a Himalája-hegységt?l északra, ahol ma már csak kopár sivatag látható, de akkor még egy csodálatos szépség? terület volt, ami mint az Éden-kertje került az írásokba. Itt találtak kés?bb hazára azok is, akik az Atlantisz élet-halál-harcából menekültek meg, és ezekb?l, az ítt tovább fejl?dö atlantisziakból, lett a következ? faj, vagyis az árja faj kezdete.

De miközben az id?ciklusok továbbgördültek, a Bolygónk felszíne is megváltozott. A Föld kérge megemelkedett, hegyek keletkeztek, a tenger visszahúzódott, és az egykor termékeny föld kiszáradt és a klíma elviselhetetlenné vált. Ezek azok az id?k, amikor a népek nagy csoportokban vándorolnak tovább, és nyugaton, keleten vagy délen új hazát keresnek. Emigránsok hatalmas csoportjai keltek útra – a fajunk már e korai id?szakában is – és a területekért újra és újra, óriási csaták dúltak. Tehát nemcsak egy egyetlen nép építette fel Közép-Ázsia civilizációját, hanem a mai, ötödik fajunk egymást váltó hullámai. De minden egyes civilizáció, az ébred? tudás egy-egy bölcs?jét jelentette. Tudást, amit aztán a világ addig kevéssé fejlett részeire is, mint a mai Kínába, Szibériába és Európába is tovább vittek.

Évezredeken át folytatódott a régi kultúrák új országokba való terjedése. De az id?k során elhalványodtak a korai, ázsiai civilizációkról az ismeretek, míg végül már a hírük is csak a legendákban élt tovább, hisz minden új civilizáció, megváltoztatja a régit.

Az emigránsok egy csoportja Indiába is ment és ott alapított egy addig felülmúlhatatlan civilizációt és kultúrát, amelynek a szellemi befolyása egészen Egyiptomig, Kis-Ázsiáig és Európáig is elért. Egy másik csoport Egyiptomba ment, és ott az ottani ?slakossággal keveredett. Ebb?l az egyesülésb?l egy olyan civilizáció alakult ki, amelynek nagyságát évezredeken át semmi sem tudta felülmúlni, és misztériumainak a hatása Perzsiában, Babilonban, Júdeában, Krétán, Görögországban és Rómában is elterjedt. Így a spirituális inspiráció minden nyoma az egyiptomi, és ezáltal a korai ázsiai civilizációkra vezethet? vissza. Régi feljegyzésekben olvashatunk árja családokról, akik nomádként vándoroltak egyik országból a másikba, hogy felügyeljék a ménhírek és dolmenek – az állatövet jelképez? hatalmas k?építmények – építését. Hisz Földünk minden emlékm?ve, temploma és csatatere, a történelem egy-egy fejezete, és így a mi saját múltunk szimbóluma is.

Tehát a mi mai ötödik, úgynevezett árja fajunk, már az atlantiszi kivándorlókkal kezd?dött el, épp úgy, mint ahogy a hatodik faj csírái is már most, itt közöttünk, még az ötödik faj ciklusának a közepén, kezd már el kifejl?dni.

A sötétb?r? emberek is, ugyan még a gyermekkorát él? fajhoz tartoznak, de ?k is hivatottak, a világtörténelem jöv?jében még fontos szerepet átvenni. De a fekete b?r?ek akkorra már nem lesznek feketék, mert addigra már sok emberfajtával keveredtek. És a fajok keveredésének ez a folyamata már meg is kezd?dött dacára, a fehér ember törvényeinek, amivel remélték ezt feltartani. De az új, a hatodik faj kialakulása már elkezd?dött és folyamatban van.

És ha most, ezekkel a gondolatokkal visszatekintünk, a látószögünk kiszélesedik és felismerjük a sors fogaskerekeinek végtelen forgását. Hisz mindannyian már a kezdet kezdetét?l is részei vagyunk, az emberi életek hullámzásainak, és a számtalan inkarnációk és újrakezdések a mi saját történelmünk is. Tehát mindaz, amit az emberiség már elért, a mi eredményeink is, és mindaz, amit visszahagyott, a mi fájdalmaink is. Hisz részei vagyunk mind annak a sok sok kis ciklusnak, amelyekb?l a mi saját kis ösvényünk is született, és felismerjük, hogy ezek a látszólag állandóan ismétl?d? körök iránya, egy fokozatosan kibontakozó spirál mentén halad, ami egyre magasabb síkokra vezet.

A kozmosz gyermekei vagyunk
Gyermekkorunkban a mindennapi élet egyszeregyét tanuljuk, feln?ttkorunkban a hazánk törvényeit, míg egyszer azt is megértjük, hogy egy végtelen világegyetem tagjai vagyunk. De mindezeket a törvényeket folytonosan újra is kell fogalmazni, új módon magyarázni, hogy az emberiség az állandóan változó id?kben is, az élet összetartozásáról szóló törvényeket, mindig újra megértse.
Az ?si id?kben a misztériumiskolák tanitották azon keveseket, akik már a tudatában voltak a kozmikus származásuknak. De a tanulás lehet?ségét a legnagyobb ajándéknak is tekintették, amelyet egy apa a fiának adhatott. Így a fiúkat már a hetedik életévükben vették fel ezekbe a közösségekbe, hogy úgy a szívüket, mint az értelmüket iskolázzák, hogy feln?ttkorunkban épít? hatást gyakorolhassanak embertársaikra. Vagy még tovább képezték magukat, hogy kés?bb megfelelhessenek a misztérium-tanítók feladatainak. Néhányan még azt is kötelességüknek tekintették, hogy szobrok, színek, zene vagy költészet útján közvetítsék a szépséget az embereknek. Ennek a korok a beavatott bölcseit mindenki ismerte is, hisz ?k voltak az országuk csodált filozófusai, államférfijai, művészei vagy zenészei.
A tudományokat, mint a kozmosz törvényeit tanították, hogy a diákok ne csak az okokat, hanem az okozataikat is megérthessék. Az orvostudományt, a fizikát, a matematikát és a filozófiát bels? néz?pontból, az okkult alapjaikból kiindulva tanulmányozták. Ezekben az iskolákban a földrajz sem pusztán a bolygó felszínének tanulmányozását jelentette, hanem annak a felismerését, hogy a földrészek periodikus emelkedése és süllyedése összefüggésben áll az emberi fajok ciklikus fejl?déstörténetével. A meteorológia sem csak a szél és az es? áramlatainak a tanulmányozása volt, hanem a naprendszer valamennyi részér?l sugárzó életenergia áramlatainak a megismerése. Különösen nagy tisztelettel tekintettek az asztrológiára, és minden országban, különösen Káldeában, Egyiptomban, Mexikóban és Peruban, Walesben és Indiában mélyen spirituálisnak tartották. A Nap és a bolygók hatását az emberre, a planetáris és szoláris életenergiák kölcsönhatásának tekintették.
Még a nagy, ciklikus események megjövendölésének a tudományát is nemcsak Indiában ismerték a legnagyobb részletességgel, hanem az ?si Káldeában is, akiknek lakói már négy-ötezer évvel ezel?tt is az asztrológiát tekintették a legfontosabb misztériumuknak. A híres cikkurat, amelyet legtöbben a magas „Bábeli toronyként” ismertek, egyértelműen tanúskodott arról, hogy épít?i ismerték a bolygók hétféle hatását az emberre. A hét sík jelképeként minden emeletnek más és más színe volt, és a hét szent bolygó egyikét is jelképezték. A cikkurat csúcsán pedig mindig egy szent terem volt asztalokkal és székekkel, amit az emberek többsége csak csillagászati megfigyel?helynek tekintett, valójában azonban, az asztrológia titkos iskolázási központja volt.
Így a misztériumiskolák leglényegesebb tana, ami a mai spirituális tudományunk alapját is alkotja, a látható világegyetemnek, és vele együtt gyermekeinek, az embereknek is, a hetes felépítése. A hetes szám egy kozmikus kulcsszám, ami az egész evolúció materiális és egyben spirituális alapját alkotja. Ebben az értelemben, az ember hetes felépítése már mindig is a tanok részét alkotta, ami bizonyítja, hogy a „házunknak”, vagyis az Énünknek hét síkja és hét nagy fénnyel teli „terme” van. De amíg nem vagyunk tudatában a teljességünknek, különböz?képpen értékeljük az egyes síkokat és kizárólag az „egyedül helyesnek” vélt, vagyis „egyedül fontosnak” tartott emeleteken élünk és panaszkodunk, hogy nem látunk elég fényt, és korlátok közé vagyunk szorítva. Tehát az iskolázás annyit jelent, hogy megtanuljuk kinyitni az ajtókat, gyakoroljuk a teljesség felé való haladást, és felismerjük és elfogadjuk a saját illetékességünket és felel?sségünket.
Az élet, akár egyeseknek, csoportoknak vagy nemzeteknek, mindig egyforma állomásokon halad végig, mint születés, növekedés, érett kor és hanyatlás. Újra és újra megélünk egy új életet, vagy az életünkben egy új kezdetet, egy új lehet?séget, egy új megértést, még nagyobb összefüggésekkel. Mi mindent tanultunk már, mi minden tudatosodott már bennünk! De ma, mint következ? lépés, a kozmikus kapcsolatainkat tanuljuk megérteni, a kozmikus gyökereinket elfogadni, és feladni azt az elképzelést, hogy egyedül vagyunk. Hisz valamennyien egy-egy nagy lélekcsalád tagjaiként, a lelki csoportunkhoz tartozunk, amely közvetlen közelr?l segíti és kíséri evolúciós útjainkat a földön. Hisz a kozmosz sugárzó szeretete kíséri mindig, minden gyermekét.

Mit értünk a szeretet alatt? Hosszú id?n át csak azt szeretnénk megkapni, megélni és megtapasztalni, amire olyannyira vágyunk, így a „szeretetünk” is kezdetben még inkább olyan, mint a: Gyermeki szeretet, a szeretet ?sképe, mint az anya és a gyermek közötti szeretet. Egy szeretet, ami továbbra is a gondoskodás, a meghittség, az elfogadás és az összetartozás érzését adja. Egy szeretet, amelyet sok gyengédség, a szeretetteljes „adok és kapok” egyensúlya jellemez, és azokra a kora gyermekkori tapasztalatokra emlékeztet, amelyeket a feln?ttkori kapcsolatainkban is folytatni szeretnénk. De ha még bennünk élnek a gyermekkori sérüléseink és fájdalmaink, ezek is hatást gyakorolhatnak a kés?bbi kapcsolatainkra. De bármit is éltünk meg gyermekkorunkban, bármennyire szeretetteljesen és gyengéden, vagy épp h?vösen és távolságtartóan fogadott bennünket az élet, ez a kezdet tette lehet?vé, hogy azzá váljunk és azt éljük meg, amiért a lelkünk ezt az életet magára vette. Egy már id?sebb lélek gyakran él meg egy aránylag nehezebb gyermekkort, hogy már fiatal éveiben is tanuljon felel?sséget vállalni önmagáért és az övéiért. Ha már a fejl?dés egy tudatosabb szintjére jutottunk, a szeretetünket kölcsönös és figyelmes gondoskodás, a másik igényeinek tiszteletben tartása jellemzi – amikor csak lehet –. Vagy az Érzelmi szeretetet keressük, melynek gyökerei a régmúlt id?k és kultúrák archetípusos és mitikus szeretetideáljaihoz nyúlnak vissza? Ide tartoznak a h?ség és az állhatatosság bels? képei. Ez a szeretet a régi értékeket igyekszik meg?rizni, olyan életre vágyik, mely összhangban van a természettel, és a szíve legmélyéig szeretné megélni az örökké tartó érzelmi összeköttetést. Ez a szeretet váltja ki azt a jól ismert, szívdobogást okozó, mindent elsöpr? érzést is, amely együtt jár a vággyal, hogy a lehet? legközelebb legyünk a másikhoz, hogy ? mindig és teljesen a miénk legyen. Egy, már érettebb síkon ezt a szeretetet kölcsönös és természetes, magától értet?d? adok-kapok jellemzi, ?szinte kommunikáció és a tudatos ápolása mindannak, ami két szeret?t összeköt. Még ha ellentétes is a természetük, megtalálják a meglév? közös pontokat. Mert az egészséges önértékelés megengedi, hogy nemcsak a személyes vágyakat és igényeket, de a másikét is érzékeljük és elfogadjuk, akkor is, ha azok teljesen különböznek a sajátjainktól. A szenvedélyes szeretetet szenvedély és karmikus összefonódás jellemzi, mint valami elkerülhetetlent és sorsszer?t. Regények és mítoszok híres szerelmi történetei írják le ezt a szeretetet, amelynek ugyan er?s az érzelmi min?sége, de a szexualitásé a legfontosabb szerep benne. Szenvedélyes szeretet, amely az összeolvadást keresi, és mindent átfogóvá, abszolúttá és örökké akar tenni. Gyakran olyan, mint egy mindent elsöpr? tapasztalat, valami, ami kikapcsolja az értelmet, és legtöbbször irányítani sem lehet. Ismeretlen érzéseket ébreszt, és lényünk tudatalatti részeit teszi láthatóvá. Ez a szeretet orgiasztikus szenvedély, mely uralhatatlan, ?si félelmeket és féltékenységet ébreszt, de fékezhetetlen késztetést is önmagunk és partnerünk határainak a megtapasztalására. Az ilyen szeretet, ha visszautasítják, könnyen csap át bosszúvágyba, és válik gy?löletté. Tudatosan ezt a szeretetet csak akkor lehet megélni, ha már mindketten ismerik úgy a saját, mint a másik gyengeségeit, már megtanulták kezelni a bels? mélységeiket és félelmeiket, és képesek tisztelettel, ?szintén és nyíltan fordulni önmaguk és a másik felé. Csak ezen a módon lehet a válságokat egy fejl?dési folyamat részének tekinteni, és oly módon kezelni, hogy a krízisek er?sítsék és mélyítsék a kapcsolatot. Az idealizált szeretet alapvet?en romantikus-mitikus jelleg?, és sokszor magas ideálok, mély odaadás és áldozatkészség kísérik. Ez a szeretet a meglév? ideálokat szeretne követni, a másikkal teljesen eggyé válni, és feloldani mindent, ami elválaszt. Magasságba repít? érzéseket lehet a hatására megélni, de emellett az én teljes feladását is. Ezt a szeretetet nem könny? egy hagyományos kapcsolat mindennapjaival összekötni. Mert ha teljesen letagadjuk a saját szükségleteinket, a frusztrációnk id?vel olyannyira fokozódik, míg egy napon betelik a pohár, és vége a szeretetnek. Az ilyen szeretetet tudatosan élni annyit jelent, hogy felismerjük a másik erényeit, de a gyengeségeit is, és megtanuljuk ?t elfogadni olyannak, amilyen. Ez viszont csak akkor megy, ha a másikat annak látjuk amilyen ? valójában, minden el?nyével és hátrányával együtt. De alkalmat kell találnunk saját magunk és a vágyaink megélésére akkor is, ha ez együtt nem lehetséges. Minden közösség, mint egy pár, a család vagy az állam, olyanokból is áll, akik a hagyományos, az el?döket követ? viselkedésformák szerint élnek, de olyanokból is, akik az újnak a vonzását érzik, és azt követik. De az ilyen ellentétek a polaritáson alapuló összeütközések által nyitják meg az utat a változás el?tt, mert – az id?k kezdete óta – ez teszi lehet?vé az el?rehaladást. És csak a saját fejlettségi szintünkt?l függ, hogy az ilyen helyzeteket, mint megért? kísér?, vagy mint szigorú bíró, éljük meg. A vágyak, amelyek embereket egymáshoz vonzzák, sokfélék lehetnek, és az ezekb?l adódó utak is különböz? hosszúságúak lesznek. Mert a „kés?bbi” csak attól függ, hogy a „kapni” kívánsága átalakult-e már az „adni” hajlandóságává és a „szeretet” képességévé. Mert csak a szeretet fényében lehet valóban megérteni és elfogadni a másik lényét, a kapcsolat értelmét. Mert minden találkozás, minden párkapcsolat és minden közösség magában hordozza az élet egy egy leckéjének az üzenetét. De a lelkünk már a földi útja tervezésénél is magában hordja a készséget, ennek a tapasztalatnak a megélésére. 

Az alvás

Az alvás a regeneráció és kiegyenlít?dés id?szaka, mely életfontosságú a számunkra. Alvás közben feltölt?dnek a test energiatartalékai, csökken a stressz és er?södik az immunrendszer. Vagyis valóban „egészségesre alhatjuk” magunkat. De az alvás nemcsak azt biztosítja, hogy az agyunk tanulásra és alkalmazkodásra képes maradjon: alvás közben dolgozzuk fel az élményeinket, a gondolatainkat és az érzéseinket is. Újra és újra, az egész szervezet számára, feldolgozzuk azt, amit átéltünk, és a fontos, új információkat a gondolataink tárházába raktározzuk. Így nyílik meg az út a tudatalatti kreativitásunk el?tt is, hisz alvás közben az elraktározott ismeretek egészéb?l merítünk, és az információk új ismeretekké állnak össze. Mert a napközben átélt gondolatok, els?nek a tudatalattiban tárolódnak, hogy alvás közben a tudatalatti kapcsolatba léphessen a tudattal, és az feldolgozhassa a napközben szerzett tapasztalatokat. Alvás közben a tudatalatti tárházából az álmokon keresztül érkeznek a jelek, és ezekb?l – a sokszor tudattalan jelekb?l – keletkezik éber állapotban az intuíció. Ezért mondjuk oly sokszor: „Aludjunk rá egyet!” Vagyis: hallgassuk meg a tudatalattink hangját is. Az álmok a képek nyelvén beszélnek. Képekkel, melyeket már ?sid?k óta magunkban hordozunk és ösztönösen ismerünk, és mégis, néha nagyon oda kell figyelnünk, hogy „meghalljuk” az álmok üzenetét. Hiszen az álomképek ébredés után oly gyorsan illannak el, ha nem figyelünk oda, és nem jegyezzük fel, amit láttunk, a képek ismét elt?nnek a tudatalattiban, és már nem hozzáférhet?ek a tudat számára. Valójában, az agyunknak csak egy egészen kis részét veszik igénybe a tudatalatti gondolataink. De ha készen állunk rá, hogy megfejtsük az álmaink titokzatos nyelvét, és ezen keresztül tanuljunk a tudatalattinktól, a tapasztalataink is új dimenziókkal b?vülnek, és jobb, világosabb döntéseket hozhatunk. Tehát az összefüggések jobb megértése a tudat tágulásához vezet, ami mélyebb nyugalmat eredményez, és fokozza az elengedésre való képességünket is. Alvás közben „a tanulás csarnokaiban” lehet?ségünk van rá, hogy újra és újra továbbfejlesszük a gondolkodásunkat és az észlelésünket. Ezért dönt? fontosságú, hogy milyen gondolatokkal, érzésekkel, milyen szemlélettel alszunk el. Mert az alvászavarokat félelmek okozzák, és mindaz, amivel túlterheltük a testünket, a gondolatainkat és a lelkünket. A megoldásokat viszont napközben kell keresni, és elalvás el?tt a problémákat elengedni! Ha egy spirituális olvasmány gondolataival vagy egy szent mantra szavaival alszunk el, olyan álmok el?tt nyithatunk meg kapukat, melyek kiegészíthetik, és továbbfejleszthetik a gondolatainkat. De az alvásid?nk, éppúgy, mint minden más szokásunk is, természetesen aszerint alakul, hogy „pacsirták” vagyunk-e, vagy „baglyok”, azaz reggeli vagy esti emberek. Mert a valódi felismerések csakis bennünk alakulhatnak ki, és csak akkor, ha kizárólag önmagunkra összpontosítunk, és teljesen átadjuk magunkat az észleléseinknek és érzéseinknek. A rendszeres meditáció, a légz?gyakorlatok, a zene, az éneklés vagy a séta a természetben nagyon alkalmasak arra, hogy segítsék az ellazulást és a befelé összpontosítást. Vagy ha egyszer?en nem teszünk semmit, „csak” engedjük, hogy hasson ránk egy szép táj, és befelé figyelünk. Mert a bels? egyensúlyt csakis akkor érhetjük el, ha állandó párbeszédet folytatunk saját magunkkal. Rendszeresen id?t találunk arra, hogy befelé forduljunk és ellazuljunk, hogy jobban hallhassuk a bels? hangunkat, amelyet egyébként elnyom a lárma, a zaj, mások hangos véleménye. De ha megállunk, és befelé fordulunk, hogy új er?t meríthessünk, és elengedhessük mindazt, ami felesleges, hogy szabadon repkedhessenek a gondolataink, amíg vissza nem jutunk a középpontunkba, és a test, a lélek ismét vissza nem nyeri az egyensúlyát. Mert csak az egyedüllét során tudunk visszatalálni a saját ritmusunkhoz, a természetes kreativitásunkhoz. Hisz ezekb?l fakad az életer?nk, az öntudatunk és az életörömünk, miközben megváltozik a kisugárzásunk, a hatóer?nk, és a cselekv?képességünk is.

A lényünk kett?ssége
A látható világunk mögött láthatatlan energiák rejt?znek, amely a természet formáin keresztül hozza létre a látható teremtést. Minden küls?, anyagi burok mögött végtelen birodalom rejlik, az életteli élet világa, hisz a küls?, érinthet? forma, mindössze a benne él? teremt? er? jelképe.
Az anyag által válik lehet?vé – a benne m?köd? isteni er?nek, a láthatatlan „életnek” – a látható „formája”. Ebb?l a kölcsönhatásból alakul ki a mi életünk, és az állandó küzdelmünk is, a testünk évezredeken át szerzett szokásai, és a lelkünkön át sugárzó, és minket a változásra buzdító isteni energia között.
Tehát lényünk nem más, mint e két világ összetett ereje, hogy a föld és az ég között, kapcsolatot teremtsen. Individualitásunk azonos, az életünk jelenlegi sajátosságaival, és csak a lényünk legbels?bb magja alkotja azt az igazi ÉN-t, azt a bels? Önvalót, amely sokkal nagyszer?bb és hatalmasabb, mint ahogy azt a küls? Én, csak elképzelni is tudná. Lényünk ezen mélyén keresztül állunk kapcsolatban a tanítóinkkal, akik a kit?zött célunk felé vezetnek minket. De milyen sokszor nem találunk id?t arra, hogy meghaljuk ?ket, mert a küls? eseményeinkbe olyannyira beletudunk bonyolódni, hogy nem jut már se id?, se figyelem a bels? világra, amely pedig a leg?sibb világunk. És mégis, a kozmikus segítség, a végtelen isteni szeretet, állandóan a rendelkezésünkre áll, hogy irányítsa, és vezesse az életünket.
De ha már felismertük és elfogadtuk a bennünk lakozó kett?sséget, az életünkben egy új id?szakasz kezd?dik, ami egyrészt az átalakulás ideje, másrészt viszont az er?söd? küzdelemé, a bennünk él? két hang között, amelyek ellentétes irányba húznak minket. Mert az egyik a test vágyait követi, a másik pedig a lélek vonzását érzi. A bennünk él? kett?sségünk felismerése viszont fontos alapja a tudatos életünknek, hisz ez a tudat er?síti, a saját egyéniségünkbe vetett bizalmunkat. Mert ha van elég önbizalmunk, nem is tud senki megsebezni minket, de ha nincs, senki a világon sem fog tudni boldoggá tenni. A saját önbizalmunk tulajdonképpen nem más, mint a bizonyítéka a rendíthetetlen bizalmunknak Istenbe. Az önbizalom útját segíti:
Ha mindent a pozitív oldaláról nézünk. Ha pozitívan gondolkodunk, figyelmünk a jóra irányul, és nyitottak vagyunk az er?, az energia és az inspiráció befogadására. Ha negatívan gondolkodunk, lehetünk ugyan sikeresek, de id?vel mégis elfog hagyni minket a szerencse.
Ha mindenért Istennek köszönetet mondunk, akár örömet okoz az ajándéka, akár nem. Hiszen ebben a pillanatban nem tudjuk felismerni, hogy az, amit kaptunk és fáj, végs? soron nem-e lesz id?vel pozitív a számunkra? Mi mindig csak azt látjuk, ami egy adott pillanatban el?ttünk van, de Isten a múltat és a jöv?t is látja, és csak ebben az összefüggésben ismerhet? fel, hogy mi a legjobb a lelkünknek. A fájdalom érzése, amely bizonyos esetekben fellobban bennünk, csak a mi tudattalan érzéseink reakciója.
Ha megbízunk a saját hármasságunkban: a személyiségünk elért képességeiben, a bennünk él? lelkünk segítségében és a minket vezet? szellem kíséretében. Hogyan is tudna Isten vezetni minket, hogyha nem lennénk kész „Vele” együttm?ködni, és mindent, amit tudunk, adni?
Istenhez f?z?d? kapcsolatainkat, már ?sid?k óta is, minden vallás leírja, de mindig csak az adott id?nek megfelel? szempontból. Ezt a szoros összetartozást és együttm?ködést, mint egy megingathatatlan tényt, a világ misztikusai, mindig is hirdették. Ma viszont, már a tudományos kutatók is bizonyítják, hogy az ember, egy különböz? er?kb?l álló lény, aki állandóan az er?k világában mozog.
Tehát a szellemi tapasztalataink fontos állomása, a bels? kett?sségünk felismerése, ami azt jelenti, hogy a mindennapjainkat már állandó hálával, bizalommal és alázattal éljük. De a spirituális út ma már nem a csöndbe való visszahúzódást és az önmagunkba való állandó elmélyülést jelenti, hanem az aktív, és céltudatos munkát, úgy a saját, mint a mások életének a jobbá tételére.
„Alszom és álmodok, hogy az élet az öröm. Felébredek és látom, hogy az élet az kötelesség.
Cselekszem, és íme, a kötelesség öröm.”  Rabindranath Tagore

Gondolatok, 2015. május

Amikor változnak az id?k
A mi földi fejl?désünk is része, az egész világegyetem létezésének. A nagy világóra másodpercmutatója – az ? örök ritmusával – a mi földünkön is kíséri az élet eseményeit. De f?leg a naprendszerünk két bolygója az, akik az impulzust adó er?ket kiváltják, és a kölcsönös és ciklikus közeledésükkel és távolodásukkal, az életet a földön befolyásolják.

A Szaturnusz és a Jupiter ciklusairól van szó, amelyek szabályos id?közönként, a társadalmi tudatunkban szemléletváltást hoznak létre, ami által viszont, a fejl?dés lehet?vé válik. A két bolygó közös mozgása úgy hat, mint egy nagy „világ-kronométer”, és a mulandó id?re, mint a fejl?désünk még el?ttünk álló lépéseire utal.

Szaturnusz jelképezi a mindenkori társadalmi törvényeinket, az elvárt alapvet? beállítottságunkat a társadalommal szemben, az általános szabályokat és korlátozásokat, vagyis mind a biztonságot jelent?, politikai és vallási törvényeket. E szabályok szerint alkalmazkodunk a társadalmi és családi elvárásokhoz, és elnyomjuk a saját elképzeléseinket és gondolatainkat, viszont kompenzációként a fennálló világszemlélet elvakult védelmez?jévé válunk.

A Jupiter ezzel szemben a személyes kiteljesedésre vágyik, állandóan az igazságot keresi, és szeretné a világot, valamint az élet értelmét megérteni. De egyre inkább fel kell ismernie, hogy egy igazság se, egy végleges igazság, és a valóságnak mindig egy újabb síkjához kell hogy megnyíljunk. Ezáltal az igazság keresése, egy folytonos törekvés, egy állandó készenlét a változásra, az átalakulásra és a szemléletváltásra.

De az ilyen ellentétes impulzusoknak – mint Szaturnusz és Jupiter er?inek – az összetalálkozása lehet?vé tesz, egy új fejl?dési ciklus kezdetét és a személyiségünk változását, de a társadalmi elkötelezettségeink megváltozását is. Liz Green, az ismert asztrológus így fogalmazta: „… az ilyen id?k mindig egy átmeneti szakasz, valami réginek a halála és valami újnak a megszületése között”. Az ilyen id?szakokban úgy érezzük magunkat, mint egy holdfénynélküli éjszakában: nem látjuk az útjelz? táblákat, és nincsenek szabályok, amelyeket követni lehetne. Az egyetlen lehet?ségünk a helyes irányt megtalálni, hogy megérezzük a saját igazságainkat, meghozzuk a saját döntéseinket, és mindezekért felvállaljuk a saját felel?sséget is. Ezért ezek olyan id?k, amikor a szellemünk felébred, és készek vagyunk „új formákat” megvalósítani, „új utakat” építeni.

A Jupiter és a Szaturnusz ciklusai hasonlóak a Hold ciklusaihoz: mert a Hold is, az együttállás után egy tel? szakaszon megy át, míg a teljességet eléri, hogy utána a fogyó szakasszal, a következ? együttállását készítse el?. De a Jupiter – Szaturnusz - ciklusának ebben a „fogyó” id?szakában, a meger?södött társadalmi felfordultságban a régi, és a már kezd?d? új értékek feszültsége között, a mi egyéni döntéseinkre is egyre inkább komoly szükség van. Mert ez a konfliktusok id?szaka, hisz még mindig fennállnak a régi értékek és formák, de már láthatók az új társadalmi átalakulás jelei is. Így lassan egyre inkább felismerhet? lesz, hogy mi minden szeretne még a következ? években, még a mi ciklusunkban, mint társadalmi rend, változni.

Ez a ciklikus körforgás – az együttállástól az együttállásig – a Jupiter és a Szaturnusz esetében 20 évig tart, és ez, amiben most vagyunk 2000-ben kezd?dött. De ezek a kisebb, húszéves periódusok, egyúttal részei egy nagyobb ca. 180 éves ciklusnak is, mint a változások egy egy nagyobb lépése, amely mint a Vízönt? kor el?készít?je – már 1842-ben kezd?dött. Így a 2020 körüli években, nemcsak egy kisebb ciklus kezd?dik majd újra, hanem egy Nagy Átalakulás is, amely még közelebb hozza majd a Vízönt? kor vízióját.

Ma a feladatunk, hogy megtanuljuk a társadalmi felel?sségvállalást. Mert nemcsak öröm, hanem nagy feladat is, ebben a feszültségekkel teli korban élni. Így a „Most” azt követeli t?lünk, hogy összpontosítsunk a lényegre, és tegyünk rendet legalább a bennünket körülvev? káoszban. Az ilyen id?szakok, úgy erkölcsi, mint morális értelemben is kihívást jelentenek, és arra szólítanak fel, hogy álljunk ki a meggy?z?déseink mellett.

Mert mindehhez segítségünk is van, és sohasem vagyunk egyedül!

Hisz, egy új korszak el?készít?i vagyunk és ezért a vezet?ink nemcsak figyelmesen és szeretettel kísérnek minket, hanem a lélek síkjáról vezetve is leszünk.

 

Gondolatok, 2015 április

Mindenki lehet csatorna…

Mindenki lehet csatorna, aközött ami fent van, és ami lent van, összeköt? kapocs a Sok és az Egy között. Mindenki tud hidat teremteni az itt és a most, és az örökké való lét, végtelen világa között.

A misztikus irodalomban ennek a csatornának a jelképe Jákob létrája, vagyis lajtorjája. Jákob próféta, álmában egy létrát látott, amelynek minden egyes foka, az ? saját bels? lényéb?l állt. Látta, ahogy ezen a létrán angyalok viszik úgy felfelé, mint lefelé az energiákat, vagyis mindazt, ami itt a Földön történik, letisztított formában viszik fel a mennybe. De látta azt is, hogy a magasabb szférákból is, ezen a létrán ereszkedik le a Szellem a földi életbe, hogy fénnyel és szeretettel töltse el a formák síkját. Jákob próféta látta, ahogy a benne él? létrán, a föld és az ég találkozott.

Jákob lajtorjájának a jelképe sok prófétának jelent már meg, de a húsvéti keresztünk is egy ilyen lajtorja, hiszen Krisztus a kereszten egyesítette lelkét Földünk minden szenvedésével, miközben a saját fájdalmát kiterjesztve, lelke összekapcsolódott a világ összes fájdalmával, hogy a szenvedéseinket magához emelje. Ezen a kereszten át tudott a világ fájdalma eggyé válni az ugyancsak a kereszten át lefelé áradó végtelen szeretettel, hogy ezáltal az egész teremtést, Krisztus ereje hassa át.

Valamikor a múltban lelkünk még gondtalan volt, és csak az egyszer?séget és a kegyelem állapotát ismerte. De lelkünk fejl?dni és növekedni akart, és arra késztetett bennünket, hogy a valóság magasabb síkjairól, a világ s?r?bb és sötétebb mélységeibe is ereszkedjünk le. És annak dacára, hogy tudtuk, hogy mi is át fogjuk majd venni a világ minden színét és gyöngeségét, mégis készen álltunk belemerülni a sebekkel, a félelmekkel és a sötét érzelmekkel teli világba, mert bennünk élt a vágy, hogy ezeken a síkokon is megvalósíthassuk a tiszta szeretetet. Ám ami oly egyszer?nek t?nt az angyali szférákban, az a Földön sok er?feszítéssel és fáradsággal jár.

Hisz ma már csak a lelkünk legmélyén emlékszünk vissza arra a szándékunkra, hogy kölcsönösen segíteni akartunk egymásnak abban, hogy a formák világában is megvalósíthassuk a teremt? er?t, az isteni szeretetet. Hisz a létesülés során, mint földi férfi és n?, már elfelejtettük a célunkat. Már teljesen átengedtük magunkat ennek a világnak és annak minden illúziójának, amelyek már rég elszakadtak igazi forrásuktól. Így történt, hogy mintegy félálomban megyünk végig az életen, elveszünk a ködben, a szívünk érzéketlenné válik, és a gondolkodó szellemünk kizárólag hatalomra, dics?ségre és vagyonra törekszik. Elfelejtettük, hogy Jákob lajtorjáján nem vihetjük fel magunkkal se a földi világ kényelmét, se a hatalmat és a pénzt, csak az értékeket, mint a hála, a megbocsátás és a szeretet képessége, vagyis csak az érett szív gyümölcseit. És ha visszatekintünk az életünkre felismerjük, hogy milyen magas fokon engedtük már meg, és hagyjuk még mindig, hogy a körülöttünk tomboló konfliktusok áthassák a legbels?bb lényünket is. De ma már vágyunk arra, hogy végre kiemelkedhessünk ezekb?l a látszat-különböz?ségekb?l, és felfedezhessük az élet egyszer?ségét, hogy a tudatunk ne érezze magát kettészakítva az Én és a Mások, a jöv? és a múlt, a jó és a rossz végletes pólusai között.

Képzeljük el hát, hogy a gerincoszlopunk Jákob lajtorjája. A farkcsont alatt süllyed le a földbe, és a fejtet? felett emelkedik fel az égbe. Mert mindazt, amit Istennek akarunk felkínálni, átadhatjuk a felfelé szálló energiáknak, és mindazt, amit Istent?l kérünk, megtaláljuk a szeretet lefelé áramló energiáiban. Mert Isten szeretet, és ez a szeretet az az er?, amely minden sebünkkel és minden fájdalmunkkal együtt, újra és újra felemel magához.

 

Gondolatok, 2015.  Marcius  

Az emberiség tagjai vagyunk valamennyien

Az utóbbi éveket az asztrológusok a változások id?szakának nevezték, de úgy t?nik, hogy a változások még erre az évre is szólni fognak. Aki viszont képes könnyedén felfogni a dolgokat és érzékelni azt, amit az intuíciója sugall, a legnehezebb helyzetekben is megtalálja majd a kivezet? utat.

Napjainkban egy multipoláris világban élünk, ami azt jelenti, hogy sokféle világnézet és vallás él egymás mellett, egymással a hatalomért, az elismerésért és a pozícióért harcolva. Úgy t?nik, már régen elfelejtettük, hogy valamennyien ugyanannak a világnak és emberiségnek a részei vagyunk. Milyen sok csoportja az emberiségnek népesítette már be a történelem folyamán ezt a Földet, az apály és a dagály váltakozásához hasonlóan, egymást váltogatva. Népek, amelyek hullámként érkeztek, majd elt?ntek, megélve a felemelkedés, a virágkor majd a hanyatlás id?szakát. Mi, a mai emberiség, egy felemelked?ben lev? hullám részét alkotjuk, ami által állandó változásokat élünk meg, és tanulunk er?kkel bánni, ami képességgel viszont az el?ttünk él? népek még nem rendelkeztek. De attól, hogy megvalósítsuk azt az önzetlenséget, az összetartozásnak azt az érzését, amelyeket a régebbi civilizációk, mint valami magától értet?d?t éltek, még nagyon távol vagyunk.

A spirituális út els?dleges vezérfonala, hogy valamennyi embert testvérnek tekintsük. Nem szabad, hogy a viselkedésünk attól függjön, hogy hogyan viselkednek velünk mások, hogy jónak vagy rossznak látjuk-e a másik embert. Embertársaink iránti szeretetünknek csakis azon szabad alapulnia, hogy valamennyien ugyanannak a családnak az egyenjogú tagjai vagyunk. Hiszen a világegyetem legalap-vet?bb ereje a szeretet. Ez az er? teremtette meg az els? kapcsolatokat, amelyekb?l családok alakultak, majd nagyobb csoportok keletkeztek, és végül nemzetek is. Ez az egyre növekv? er? egy napon, minden embert egy egyetlen nagy és összetartozó testvériségben fog egyesíteni, mert a szeretet feladata, hogy valóra váltsa a bennünk szunnyadó, isteni er?t.

Az isteni er? az igazi szeretet, amit mi ma még inkább csak, mint az érzelmeink energiáját élünk meg, ami által gyakran – sokszor még hosszú id?n át is – ezeknek az érzéseknek az áldozatává válunk. Hisz az érzelmeink minket állandóan hol jobbra, hol balra sodornak, és hánykolódunk az örömteli, vagy épp a szenvedést hozó érzelmek tengerén, mint egy kormányozhatatlan, vihartól ?zött csónak a hullámokon. Így a világot csak akkor fogjuk tudni majd más szemmel is látni, ha már nem az ösztöneinkre hallgatunk, és úrrá leszünk az érzelmeinken. Hisz az érzelmeink hullámzásában nem is tudjuk objektíven látni a valóságot.

Akkor a kérdés: „…ne hagyatkozzunk az intuíciónkra?” De igen, ám az intuíciókat gyakran összetévesztjük az érzelmi késztetésekkel, pedig ezek nagyon különböz?k. Az érzelmi késztetés a vágytermészetb?l fakad, és olyan energiaként hat az asztráltesten keresztül, amely ösztönösen, meggondolatlanul reagál a küls? ingerekre. Ezzel szemben az intuíció a szellemi Énb?l fakad, amely er?s, nyugodt és céltudatos energiával rendelkezik, és ebb?l kiindulva fordul a külvilágból érkez? kihívások vagy lehet?ségek felé. Ahhoz, hogy a kett?t meg tudjuk különböztetni, megfontolásra van szükség, és arra, hogy ne azonnal reagáljunk, hanem csak bizonyos id? elteltével. Eközben az érzelmi késztetések elhalványulnak, az intuíció viszont feler?södik és egyértelm?bbé válik. Mert ha az intuíció valóban egy magasabb síkról érkez? sugallat volt, a kialakuló nyugalomban és csendben, a gondolatok még er?sebbé és világosabbá is válnak.

Tanítóink a Földünk szentjei, akik a szeretet útját tanítják nekünk. És minél többet értünk meg az evolúció tervéb?l, annál inkább fog egyensúlyba kerülni az életünk is. Mert az élet törvényeinek az ismerete, legyen az csak egy egyetlen apró mozaikja, már megóv minket attól, hogy önz? és énközpontú legyen az életünk. Felismerjük, hogy minden, amivel az életünk során találkozunk, minden, ami ezen a világon minket körülvesz, csak lehet?vé akarja tenni, hogy egyre tudatosabban éljük meg a bennünk él? isteni szeretet képességeit.

 

 Gondolatok, 2015. február

Az önmagunkká válás

Évszázadunkban hatalmas és gyökeres átalakulás történik úgy a társadalmi szokások, mint a vallás és a kultúra területén is. Ez a fejl?dés viszont összeomlást okoz ott, ahol ezeknek az új er?knek az energiáját nem tudjuk elfogadni és felvenni. Így a napjaink kérdése: „Hogyan tudnánk el?remutató módon, az életünkbe építeni és felhasználni ezt az új, kreatív energiát, amely megrengeti az Énünk passzivitását és önelégültségét?” Úgy t?nik, a legfontosabb lenne, hogy ne függjünk a múlttól, de ne is valósítsuk meg az átalakulást olyan módon, hogy leromboljuk azt is, aminek még jelent?sége van.

Spirituális feladatunk els?sorban abban áll, hogy minél inkább azzá váljunk, aminek a lehet?sége bennünk szunnyad, hogy minél jobban kihasználjuk a bennünk rejl? lehet?ségeket, tudatosabban éljünk, és megvalósítsuk az igazi énünket. De ahhoz, hogy igazában magunkká tudjunk válni, els?sorban a gondolatainkban kell elhatárolódnunk a többiekt?l. Saját magunknak kell felfedeznünk a dolgokat, a válaszokat az élet kérdéseire és azt, nem a bennünket körülvev? emberekt?l – gondolkodás nélkül átvenni.

Mert amíg valaki egy kollektív életmód és gondolkodásrendszer kereteihez ragaszkodik, nem tud független lényként kibontakozni, valódi személyes érettségre szert tenni, ami napjainkban úgy is nehezebb, mint valaha is volt. A társadalmunk – a már el?re megfogalmazott véleményeivel és propagandájával – egy folytonos éretlen állapotban tartja az embereket. A modern életstílus pedig a személyes büszkeség kielégítését szolgálja, ami az Én központúságot er?síti és sokszor gátlástalan, törtet? életszemlélethez is vezet.

Ahhoz, hogy individuumként fejl?dhessünk, bels? változásra van szükségünk, amit viszont leginkább csak azok a fájdalmas folyamatok tesznek lehet?vé, amelyek a legbels?bb érzéseinket érintik meg, és a gondolataink és tetteink gyökeres átértékelését segítik el?. Hisz nem elég csak hinni, hogy egy új út jobb lehetne, hanem érezni is kell annak a szükségességét. Vágyni kell egy új állapot elérésére, de bízni is a saját képességeinkben, hogy a sors lehet?vé tehesse az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat.

A bennünket körülvev? világot érzelmileg elengedni, az els? nagy lépés a magunkká válás útján. Viszont az út legnehezebb része is, amikor felszabadítjuk magunkat a személyes környezetünk nyomása alól, és megsz?nünk, a hozzánk közel állok el?ítéleteit és értékadásait átvenni. Elhatározottságra és bátorságra van szükségünk, ha készen állunk rá, hogy egészen új, és személyes módon tapasztaljuk meg a saját érzéseinket. Ha fel akarjuk ismerni, milyen alapvet? befolyást gyakoroltak egyéni sajátosságainkra és gondolkodásmódunkra a bennünket körülvev? emberek példaképei és el?írásai. Viszont ha sikerül a megszokott látásmóddal és cselekvésmintákkal szakítanunk, hamarosan képesek leszünk a világnak is újat ajándékozni.

A bels? növekedés, a személyiségünk állandó átalakulását jelenti. És az id?r?l id?re megélt megrázkódtatások adják azokat a lehet?ségeket, amelyek alkalmat nyújtanak a személyiségünk megkérd?jelezésére és a biztonságról alkotott, hamis érzéseink leleplezésére. A spiritualitás nem az érzékfeletti tapasztalatokon át vezet?, érzelmi séta, hanem egy folytonosan változó és megújuló életszemlélet, amely mindig új módon néz szembe úgy a küls?, mint a bels? világ kihívásaival.

Válságokon és vereségeken keresztül fejl?dünk, és tanuljuk a bels? egyensúlyunkat – úgy az idealisztikus, és egyre egyetemesebb irányultságunk, mint a bennünket körülvev? emberek között – mindig újra létrehozni. Gyakoroljuk az életet egyre több szeretettel és megértéssel élni, miközben megtapasztaljuk az egyre célirányosabb, és egyre inkább a lelkünk által vezérelt új elveinket és sajátosságainkat – vagy éppen azt, ami ehhez bennünk még hiányzik.

 

Gondolatok, 2015. január

Ilyenkor, egy új év kezdetén próbálunk egy pillantást vetni a jöv?be, hogy várakozással telve karolhassuk át az el?ttünk álló ismeretlent. Hisz a valódi hazánk egy ismeretlen kiköt?, és az utunk ebbe az ismeretlenbe vezet, ami a jöv?nk, hogy ezeken az ösvényeken találkozhassunk a bennünk él?, ismeretlen istenséggel.

Ezért is szembesülünk az élet útjain oly sok bizonytalansággal és meglepetéssel – mert pontosan ebben áll az út szépsége is, hogy folytonosan készen kell állnunk a változásokra, és bátorságra van szükségünk ahhoz, hogy megfelel?en reagálhassunk a mindig újabb bizonytalanságokra. A bátorság az út egyik alapvet? erénye, mert a bátorságból fakad a bizakodás, és a bizakodásból születik meg a hajlandóság arra, hogy ne csak elviseljük a bizonytalanságokat, hanem örömmel fogadjuk is ?ket. Mert ha ebb?l a bizakodásból kiindulva élünk, minden nap, minden óra és minden pillanat ámulattal tölthet el bennünket, miközben újra és újra csodáljuk az élet egyedülálló voltát, sokszín?ségét és változatosságát.

A bennünk rejt?z? bátorság felébresztése – egy lüktet?en aktív világban – spirituális alapfeladat, amely gyökeresen megváltoztathatja az életünket, ha magunkévá tudjuk tenni a bátorságra való képességet. Hogy miért? Mert a bátorság mindig el?rehaladást vált ki. Képes elszakadni a múlttól, szembe mer nézni azzal, ami új és szokatlan, és nem vonakodik elfogadni az elkerülhetetlent. A bátorság nem puszta vágyakozás, hanem a világos feladatokra irányított akarat, ami minden erejét beleveti a megoldásokba. És nem csak rövid id?re teremteni rendet a tudatunkban, mert az egy könny? feladat, hisz minden közeli cél is alkalmas arra, hogy ráirányítsuk a figyelmünket. Sokkal nehezebb az egész életünkben fenntartani ezt az állapotot. Ehhez olyan célokba kell fektetni az energiáinkat, amelyek annyira átfogók, hogy akkor sem sz?nik meg bennünk a bizakodás, amikor a sors látszólag nem segít bennünket, és nem kínálja az esélyt egy könnyebb életre.

A bátorságban van valami ellenállhatatlan, ami a tett pillanatában szívt?l szívig ér. A bátorság az a szél, amely messzi partokhoz hajtja a hajót, a világ kincseinek a kulcsa, a nagy birodalmakat összekovácsoló kalapács, az a pajzs, amely nélkül egyetlen kultúra sem létezhet. Bátorság az, amikor egész lényünkkel kiállunk valami mellett, vállalva a következményeket, tekintet nélkül arra, hogy mi lesz a végkifejlet. Hiszen hol is lenne az emberiség, ha nem lenne képes a folytonos újrakezdésre? De sokszor csak egy mélyen érint? esemény vagy egy súlyos veszteség után fedezzük fel magunkban a bátorságot. Ezek a helyzetek viszont alkalmat adnak arra, hogy a saját kezünkbe vegyük a sorsunkat, és Önmagunkká váljunk.

Így 2015 egy olyan év lehetne a számunkra, amelyet a saját álmainknak megfelel?en alakítunk. Olyan élet lehetne, mely már megszabadult a felesleges ballaszttól, és így új, felfedezésre váró területekre vezet. Ez az „új föld” azonban nem földrajzi pont, hanem egy tudatállapot. Olyan állapot, amely már megszabadult a régi meggy?z?déseinkt?l és a belénk vés?dött mintáktól, hogy a saját maga igazsága szerint alakítsa az életét. Ez az állapot akkor alakul ki, amikor elhagyjuk a félelem frekvenciáját, és életre keltjük az álmainkat. Az álmot egy olyan közösségr?l, amelyet az egyesek sajátossága er?sít. Az „új föld”, az az új típusú közösség, amely bátorságból és bizalomból fakad, mert tudja, hogy a világegyetemet befolyásolni nem lehet. Ahogy Lao Cse is fogalmazza:

„Az események feletti uralom szemben áll a tao áramlásával.”

Egy ilyen hozzáállás a mi lehet?ségünk is lehetne, hogy a kibontakozás áramlata minket is magával tudjon vinni, miközben a saját céljainkat is az úthoz kapcsoljuk. Az irányt?nk pedig lenne: „Úgy kormányzunk, hogy együtt haladjunk” ami annyit jeleni, hogy igent mondunk a holnaphoz, mert a „legmagasabb céljaink” emléke bennünk él.

 

Gondolatok, 2014. december

A szellemi hierarchia sok millió évvel ezel?tti jövetele a bolygónkra, a Föld minden birodalmában fejl?dést indított el. Az ásványok egyes k?zetfajtái az er?sebb impulzusok által radioaktívvá váltak, és a növények kémiai változásokon mentek át, ami megkönnyítette az élet fejl?dését a növények világából az állatokéba. Az emberi lelkek pedig, a még csaknem állati testben, az evolúciós útjukhoz segít? támogatást kaptak. Mert ezen az úton senkinek sem kell egyedül mennie. A természet valamennyi birodalma kapcsolatban áll egymással, és egyszer mindegyik feljut a felette lév? síkra. Hisz a Szellemi Testvériség gondoskodó szeretete kíséri az életet a Földön. De a fénynek ez a Hierarchiája még ma is a közvetlen közelünkben van. Az id?sebb testvéreink velünk élnek, felügyelik a sorsunkat, irányítják az eseményeket, kísérik a fejl?désünket és vezetnek mindaddig, amíg el nem értük a tökéletességet.

Üzeneteik, amelyek a fokozatos feltárása az egyre átfogóbb igazságoknak, kísérik az emberiség egész történetét. Ezért várjuk ma is - a mi korunkban is - Maitreya, a Krisztus érkezését. Csak sajnos, a tudásunk kizárólag a kereszténységre összpontosít, pedig az ?srégi mítoszokban és legendákban, valamint a kés?bbi szent írásokban is olvashatnánk más, még sokkal régebbi avatárok és tanítók életér?l és tanairól is. De bennünket vakká tesz, hogy kizárólag Jézus tevékenységére összpontosítunk, és emiatt nem értjük meg, milyen nagymértékben járultak már hozzá más vallások beavatottjai és tanításai is, az emberi evolúcióhoz. Így a sz?kebb látóhatár miatt, sokaknak közülünk nehezükre esik elfogadni egy újabb világtanító jövetelét.

Minden egyes avatár azokat a tanokat hozza a világnak, amelyek lehet?vé teszik az emberiség következ? lépését. Az els? tanítók egyike oly régen járt közöttünk, hogy id?ben ez már nem határozható meg, és csak egy ?srégi legenda ?rzi tettei emlékét. Herkules, a kezdeti id?k nagy „tanítója”, azt az üzenetet közvetítette, hogy a nagy célokat csak bels? harccal és a nehézségek leküzdésével lehet elérni. Vyasa az ?skorok másik nagy avatárja tanította, hogy az élet nem sz?nik meg a halállal. Természetesen a Vyasa és Buddha tevékenységei közötti id?kben, még sok más avatár is tanított a földön, de Buddha egy különösen jelent?s avatár volt, aki keleten a megvilágosodás útját tanította. Azért jött, hogy felmutassa, mennyire fontos a tudatos hozzáállás az élethez, hogy a gondolatai el?készítsék az útat Jézus tanításához. Választ adott a „miért” kérdésekre és tanította, hogy a szenvedéseinknek mi magunk vagyunk az oka, hisz a vágyaink kizárólag a mulandó, anyagi dolgokra irányulnak. Buddha a Földön Isten bölcsesség-sugarát testesítette meg, ahogy Krisztus Jézus által, Isten szeretet-sugarát hozta a bolygónkra.

Ez a két nagy avatár most együtt dolgozik, és Buddha segíti Maitreya, a Krisztus jelenlegi földi misszióját. Djwhal Khul mester már több mint 100 évvel ezel?tt Alice Bailey által átadta azt is, hogy Krisztus visszatérésekor, Buddha két magas szint? tanítványt is fog küldeni, hogy megreformálják a buddhizmust, ahogy Jézus Mester is átveszi majd újra az egyháza vezetését, mihelyt annak az ideje megérkezett.

Így dolgoznak a mesterek, és egyszer majd mi is képesek leszünk minden egyes vallásban az Isteni örök igazság egy egy valóságát felismerni, és így fog id?vel a keleti és nyugati bölcsesség összeolvadásából egy új nagy világvallás kialakulni. De Krisztus nemcsak a kereszténységet és a buddhizmust fogja egységgé ötvözni, hanem az elképzeléseinket egy láthatatlan Istenr?l, aki - valahol egy távoli mennyországban él - megváltoztatni. Általa fogjuk tudni hinni és érezni is, hogy itt van, velünk van, és mindannyinkban él. A segítségével minden egyes felismerés olyan lesz, mint egy ragyogó karácsonyi ünnep, hisz bennünk fog a szeretetnek egy új fénye megszületni.   

 

Gondolatok, 2014. november

Mik az átalakulás jelei? Mir?l lehet felismerni a spirituális fejl?dés el?rehaladását?     A modern fizika abból indul ki, hogy a világon mindent vissza lehet vezetni az energia és az információ szintjére. De spirituális szemszögb?l, ehhez jön még egy harmadik alkotóelem is a lélek, amely az életet egyáltalában lehet?vé teszi. Ha tehát elképzeljük ezekb?l az alapelemekb?l, mint energia, információ és lélek az ?salapot, akkor mindehhez még egy alakító és teremt? kézre is van szükség, amely rendet teremt a káoszban. Viszont, hogy mi ezt a teremt? kezet Istennek, Brahmannak vagy Allahnak nevezzük, az már tulajdonképpen teljesen mindegy.    Mert a spirituális fejl?dés szempontjából dönt? fontosságú, hogy megtaláljuk azt a magasabb er?t, amiben hinni tudunk, és aminek teret adunk a gondolatainkban és tetteinkben. Ezáltal haladunk el?re a fejl?désünkben, és az életünket egyre inkább fogja a következ? öt képesség jellemezni: az egységérzés, a szeretet, a bátorság, a tisztelet és a hála.

Ugyanis a fejl?désünk útjain egyre inkább felfogjuk ismerni, hogy az egész világegyetem része vagyunk, és így mindennel egységet is alkotunk. Ez a mély, és meggy?z?déssé vált felismerés, amely már túlmutat az értelemmel felfogható szinten, nagyon fontos lépcs?fok a fejl?désben, aminek a hatására az eddigi egoista gondolkodásmódunkat leváltja egy átfogó világnézet és a másokra tekintettel lev? gondolkodás- és viselkedésmód.

Így a fejl?désünk fokozatosan lehet?vé teszi majd azt is, hogy kapcsolatba kerüljünk a valódi Énünkkel, vagyis a lelkünkkel, és felismerjük a bennünk él? Isteni szikrát. Ezáltal kialakulhat bennünk a bels? nyugalom és béke, és fokozatosan feloldódhatnak a régi, a fejl?désünket akadályozó viselkedésmintáink. Ami az el?feltétele annak is, hogy szeretettel tudjunk úgy önmagunk, mint a világ felé fordulni.

Ebben az egyre er?söd? bels? nyugalmi állapotban oldódnak fel a gátjaink és a félelmeink is, és alakulhat ki bennünk egy mély bizalom. Ezzel a bels? bizalommal már sok mindent nem is tekintünk problémának, tehát fokozódik a bátorságunk ahhoz, hogy megtegyük azt, ami szükséges. Hisz a fejl?d? spiritualitásunk hatására már nem a félelmet kerül?, élvezetekre vágyó és sikerorientált ego szemszögéb?l tekintünk a világra, hanem a mélyebb és bels? impulzusaink hatására cselekszünk, amely összhangba hoz minket az élet törvényeivel, azzal, ami lenni szeretne.

Egyre határozottabban érezzük, hogy egyek vagyunk az egész világgal, minden él?lénnyel, a természet egészével és a világegyetemmel, ami által fokozódik bennünk az alázat és a tisztelet érzése is. Már nem elszigetelt lénynek tekintjük magunkat, hanem a nagy egész egy részének. És ebben a teljességben éljük a természetes függ?ség egyensúlyát, mint ahogy a bolygónk egyensúlya is az ?t körülvev? gravitáció és antigravitáció ereit?l függ. E mély és állandósuló felismerés hatására tiszteletteljesebbé válunk, és felismerjük, hogy az egészért való felel?sségnek is a részei vagyunk.

Ezért a spiritualitás útján járó emberekben a hála érzése egyre mélyebben él. Hálásak vagyunk a teremt? kéznek, amely mindig, és újra és újra, és más és más módon, állítja helyre az egyensúlyun-kat. Hálásak vagyunk a természetnek, amely oly gazdagon ajándékoz meg minket, és megmutatja a határainkat. Hálásak vagyunk a környezetünkben él? embereknek és állatoknak, hogy gazdagítják az életünket, szeretetet és meghittséget adnak, és lehet?vé teszik a tapasztalatszerzést és ezáltal a továbbfejl?dést. Sokszor magától értet?d?nek tartjuk, hogy bizonyos dolgok adottak és hasznunkra vannak. De ennek csak akkor ébredünk a tudatára, ha egy lehet?ség, egy ember vagy egy állat nincs már, vagyis megéljük valaki vagy valami hiányát. 

Viszont ha hálával fogadjuk az élet nyújtotta lehet?ségeket, akkor felismerjük, hogy maga az élet, egy nagy ajándék!

 

Gondolatok, 2014. október

Napjainkban fontosabb, mint valaha, hogy a figyelmesség és az együttérzés az életszemléletünk alapvet? mozgatórugója legyen. Hisz feszültséggel teli helyzeteket élünk át, amelyeket sajátos ellentmondás jellemez. Egyrészt folytonosan szembesülünk a tájékozódási pontok elveszítésével, az er?szak fokozódásával, a vallási fanatizmussal és a kapcsolatok kiüresedésével. Másrészt viszont egyre gyakrabban tapasztaljuk az együttérzés és a szeretet utáni vágyat épp úgy, mint a kezd?d? spirituális élményeket. Így úgy t?nik, hogy a szakadék ebben a felgyorsult világban egyre mélyebbé válik, és létfontosságú lett, hogy megálljunk és szembeálljunk a kialakuló rezignációval, amelyet a nyomor, a környezeti rombolás, az igazságtalanságok, de a mérhetetlen er?szak is létrehoz. Tehát arra kell gondolnunk, hogy mit tudunk mi tenni, milyen feladatokban részt venni, hisz az lehet akár milyen apró hozzájárulás is, az egyetemes feladatokhoz. Mert bármennyire hatalmasnak t?nnek is a kihívások, fontos, hogy ne adjuk fel, hanem továbbra is tevékenyek maradjunk. Sri Aurobindo így fogalmaz: „Ha nagy a célod, de kevés eszközöd van, cselekedj mégis. Mert a cselekvésed által növekedni fognak az eszközeid és a lehet?ségeid is.”

Az ellenállásokkal való szembesülés, de f?leg az egónkon végzett munka, viszont csak akkor lehet sikeres, ha együtt érzünk önmagunkkal is, és megfelel?en értékeljük magunkat. Ha tudjuk, hogy rábízhatjuk magunkat az életre és az adott körülményekre, akármilyen formában mutatkozzanak is azok. Nem szabad lekicsinyl?en tekinteni arra, ami körülvesz bennünket, és nem kell mindent az ellen?rzésünk alá vonni, hanem bátran szembe nézni mindazzal, ami történik, és engedni, hogy megvalósuljon az, ami létre akar jönni. Félelem nélkül kell elfogadnunk az élett?l kapott impulzusokat és késztetéseket, de ha szükséges, képesnek kell lennünk el is engedni mindezt. Az élet mindig olyan helyzeteket teremt nekünk, amelyekben fejl?dhetünk. Ezért minden válság magában hordja a továbbhaladás lehet?ségét, hogy felismerhessük a teend?inket. Mert ha a válsághelyzetek szét is rombolják a megszokott körülményeinket, és sokszor gyökeresen megváltoztatják az eddigi értékrendünket, mégis minden helyzetet segít? barátnak, és minden akadályt bátorító tanítónak tekinthetünk, ha készen állunk arra, hogy az egónkon dolgozzunk. Most sokkal fontosabb, mint bármikor eddig, hogy er?s, öntudatos és döntésképes Én-né váljunk. Mert egy Én csak akkor válik egóvá, ha a saját céljait a mások kárára viszi keresztül, ha nem tartja be az adott határokat, és ha mindig csak magának akarja a legjobbat. Ám elég csak néhány kérdést is feltennünk ahhoz, hogy felismerjük, az egónk irányít-e minket vagy nem? Irigységet vált ki bennünk a mások sikere? Fokozódik az önértékelésünk, ha rossz híreket hallunk másokról? Manipuláljuk az emberi kapcso-latainkat, hogy elismerésre tegyünk szert? Megsért?dünk, ha valaki kritizál bennünket? Elutasítjuk mindazt, ami nem olyan, mint ahogyan azt mi szeretnénk?

De ha készen állunk az egónkkal való munkára, nemcsak az elengedés folyamata indulhat el bennünk, hanem a felismerések megélése is. Kib?vül a világképünk és az értékrendünk merev homlokzata is, és elevenebb, igazibb életet élhetünk. Az ego átnemesedett részeib?l új ÉN-min?ségek alakulnak ki, és az Én az Önvaló hatékony érzékszervévé válik. Rugalmasabban fogunk reagálni, könnyebben nézünk szembe a nehéz helyzetekkel, és sikeresebben valósítjuk meg az elképzeléseinket. Az egón végzett munka kaput nyit a valódi Léthez. Bár nem egyszer? ez az átalakulási folyamat, de már maga az er?feszítés is változásokhoz vezet. Így a csak önmagukra összpontosító akarás fokozatosan egy alázatosabb, szolgáló szemléletté alakul át, és a céljaink megváltoznak. A cselekvésünk mozgató-rugóját már nem az elvárásaink és az elismerés-vágyunk jelentik majd, hanem az öröm, amelyet a bels? hang követése okoz. Ha ezáltal aztán elkezdjük szolgálni is az isteni elveket, figyelmesebben, több szeretettel és együttérzéssel fogunk a világ felé fordulni, és másoknak segíteni anélkül, hogy ellenszolgáltatást várnánk el cserébe. Az odafigyelés és az együttérzés áldásos hatása ránk is vissza fog sugározni, mert a másikban azt tiszteljük, ami mi magunk is vagyunk. Hisz tudjuk, hogy közösek a gyökereink, mindannyian egy nagycsalád tagjai vagyunk, ami által a másik szenvedését és örömét a sajátunkként éljük meg. Ez a szeretet spirituális min?sége, ha nem elszigetelt individuumnak, hanem olyan lénynek tekintjük magunkat, aki összeköttetésben áll minden más emberrel, minden él?lénnyel, és az egész világegyetemmel is.

 

Gondolatok, 2014. szeptember

Minden utazás egy felszólítással kezd?dik, amely a lélek legmélyér?l hangzik, és a szív hangjához hasonlít. Csak ezután következik az elindulás egy új irányba, egy új életbe, elengedve mindazt, ami régi. Gyakran valóban elhagyunk egy megszokott környezetet, hogy végrehajtsunk egy fontos feladatot. Ezt sokszor olyan szakaszok követik, amikor segítséget kapunk, mint váratlan támogatás, vagy a képességeink fejl?dése. Ám hamarosan szembetalálkozunk az „árnyékunkkal” is, amikor kihívásokkal és megoldandó feladatokkal állunk szemben, és amikor az igazi jellemünk mutatkozik.

Hisz az eszközünk a testünk, és a test a tudaton keresztül m?ködik. Az vagyunk, amit gondolunk, érzünk és teszünk. A mai testünk az eddigi élettapasztalataink megnyilvánulása. A testünk az összessége mindazoknak a gondolatoknak, érzéseknek, tetteknek és imáknak, amik az elmúlt életeinkben voltunk és a mostani életben vagyunk, mert ez hozza létre és befolyásolja a fizikai valóságunkat. A testünk az a „járm?”, az a hajó, amelyen a lélek az élet tengerét járja. Minden információ a fedélzeten van, mert meg?rz?dött a testünkben. De ha sikerül – akár saját er?nkb?l, akár segítséggel – ismét hozzáférni ezekhez az információkhoz, kidobhatjuk a felesleges ballasztot, hogy mozgékonyabbá váljon a hajónk.

Ezért egy fontos lépés az életben annak a felismerése, hogy a fizikai és lelki szenvedés a tudatváltozást szolgálja. De sokunk számára a spiritualitás még mindig csak olyasmi, amin, mint egy létrán, transzcendentálisan, testetlenül és csak meditálva, rögtön a mennyekbe jutunk. De eközben elfelejtjük a „lefelé vezet? út” tapasztalatainak a fontosságát. Elfelejtjük, hogy valójában azért jövünk vissza újra és újra a Földre, mert a lelkünk megkapta a testet öltés lehet?ségének az ajándékát. A legkülönböz?bb kultúrák mítoszai adnak segítséget és értékes útmutatást, hogy új módon értsük meg a bels? valóságunkat. Segítenek megérteni az élet folyamatait, amelyeket sokszor oly nehezen tudunk csak elfogadni.

„Egy régi sumer mítosz Inannáról, a fels? világ istenn?jér?l szól, aki leszáll a halottak birodalmába a n?véréhez, Ereshkigalhoz, az alvilág úrn?jéhez, hogy gyászában mellette álljon, mert Ereshkigal nemrégen veszítette el a férjét, és ezért teljesen eltölti a szomorúság, a kétségbeesés és a düh. De mikor Inanna be akar lépni az alvilágba, Ereshkigal megparancsolja, hogy vele is ugyanúgy bánjanak, mint mindenki mással. A lefelé vezet? úton hét kapu áll. Az els? kapunál Innanának mindjárt le kellett adnia a „Shugurrát”, vagyis a koronáját, amely lehet?vé teszi, hogy a „magasba emelkedjen”. A következ? kapuknál az ékszereit és a ruháit kellett levetni, egyiket a másik után, míg végül, mint egy darab rothadó húst, egy oszlopra szegezik. Inanna halálnak van kitéve, és bizalmasa, Ninshubur mindent elkövet, hogy megmentse ebb?l a rettenetes helyzetb?l. De bármelyik istenhez is fordul, egyik sem tud segíteni, mert egyiknek az ereje sem ér el az alvilágig. Végül Enkihez érkezik, egy istenhez, aki összeköttetésben áll az Élet Vizével és a Hold er?ivel. Enki igen találékony isten. Sárból két kis lényt formál, akikbe életet lehel. Az egyik képviseli az Élet Vizét, a másik pedig az Élet Táplálékát. Ez a két kis sár-alak, mint két kis légy, átrepül a hét kapun, és a történetben fordulat áll be. A két kis lény teljes együttérzéssel hallgatja Ereshkigal szenvedését, és segítenek neki a gyász folyamatát végigélni. Segítségükért cserébe az alvilág úrn?je teljesíti egy kívánságukat. ?k Inanna csaknem élettelen testét kérik jutalmul, és így kiszabadítják az istenn?t.”

Ez egy nagy mítosz rövid változata, de ami benne rejlik, jóval több, mint ami els? olvasásra felt?nik. A történet jelképezi a leszállást a „lélek sötét éjszakájába”, amely a fejl?dés útjának egy fontos pontja. A spirituális útnak az a szakasza, amikor a már megtapasztalt és a már elért képességek ellenére a tehetetlenség érzései uralkodnak rajtunk, és egyfajta válság, mert a már megszerzett képességek nem m?ködnek és nem használhatók. De ez olyan id?szak, amikor az Egónk utolsó maradékai is eléghetnek. Inanna istenn? is a gyökércsakra feladataihoz került, ahol a puszta életben maradás az egyetlen téma.

Így azok a vizsgák/beavatások is, amelyeket a napjainkban átélünk, komoly fordulópontokat jelenthetnek az életünkben, és mint házassági válság, munkanélküliség, szül?kkel vagy gyermekekkel kapcsolatos problémák, anyagi vagy érzelmi veszteségek érintenek bennünket. Olyan események, amelyek végeredményben a szellemünk fejlettségét teszik próbára. Az út tovább vezet a látszólagos egyedülléten át, és mi gyakoroljuk kibírni az ürességet és az egyedüllétet, ám fokozatosan képesek leszünk mindezt szeretni és értékelni is, mert a látszólagos értelmetlenségben felismerjük az értelmet. Az úton idáig ugyan megtanultuk már feladni az anyagi biztonság iránti igényünket, de most tanuljuk elengedni a spirituális biztonság iránti igényünket is. Mert az utunk csak akkor fog önmagunk felé, a saját isteniségünk forrása felé vezetni, ha már nem lesz sem lehet?ségünk, sem szükségünk a küls? támaszpontokra.

Így tud lassan kialakulni egy új egyenérték?ség, a test és a lélek egy újfajta összhangja, és mi megér- kezünk a legbels?bb központunkba. Oda, ahol mindig csend és béke van, akárcsak a hurrikán belsejében, és ahonnan tiszta, világos és egyszer? lesz a kapcsolat úgy a mennyel, mint a földdel.

 

Gondolatok Augusztus 2014

A remény és a bizalom értékei fontos kisér?i az útnak. De két fajta remény van: a kívánságokkal teli, asztrális vágy, és az inkább okkult értelemben vet vágy. Ez az utóbbi összeköttetésben áll azzal a tudással, hogy minden kapcsolatban áll egymással. De ha a lelkünknek már a tudatára ébredtünk, illetve ha már tudatosult bennünk, hogy mi magunk vagyunk a lélek, akkor a bizalom és a remény is már bennünk él. Mert mind a bizalom, mind a remény ugyanabból a bels?, intuitív felismerésb?l fakad, hogy egy bizonyos célból vagyunk itt. Hogy ezen a földön semmi sem tud ezen változtatni,  semmi sem tudja az életünket és annak a célját elvenni. Az anyagi testet persze meg lehet ölni, és a küls?, fizikai síkon minden elképzelhet? módon lehet kárt tenni benne, de a létezésünket nem lehet megsemmisíteni. Ezért a remény, a mi saját örökké él? létezésünk érzéséb?l fakad.

A bizalom a tudatos kapcsolat a lélekhez, és ezáltal egy lelki min?ség. A remény pedig az a készség, hogy bizalommal telve találkozunk az élettel. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ezáltal mindig könny? sorsunk is lesz. Ugyan sok embernek a véleménye, hogy ha a helyes nyomon járunk, mindig könny? lesz az életünk. De nem feltétlenül az a helyes életmód, ha mindig a legkisebb ellenállás útját választjuk. Az élet m?vészete inkább abban áll, hogy az egyik alkalommal a legkisebb, a másik alkalommal pedig a legnagyobb ellenállás útja mellett döntünk, ami ezáltal létrehozza azt a feszültséget, amely felszítja a hajlandóság bels? tüzét.

Mert a keres?nek meg kell felelnie azoknak a kihívásoknak, amelyeket vele szemben támaszt az élet. Gondoskodnia kell a létfenntartásáról, megfelel? módon kell teljesítenie a családi kötelezettségeit, és a spirituális feladatainak is meg kell felelnie. A keres? legnehezebb feladata éppen abban áll, hogy teljesen részt kell vegyen a világban, fel kell vállalnia az emberi lét teljes felel?sségét és amelyeket se nem jobban, se nem rosszabbul kell teljesítenie, mint mindenki másnak. El kell fogadnia a saját karmáját, a mindennapokat, bármit hozzanak is. Nem hagyni magát elnyomni de önmagát túlságosan fontosnak tekinteni sem, hanem mindenre a lehet? legnagyobb higgadtsággal reagálni anélkül, hogy megközelíthetetlenné válna. Mert a megközelíthetetlenség könnyen elszigeteli az embert a mindennapi élett?l.

Az egyik legnagyobb probléma, amellyel a keres? a nehéz id?k nyomása által szembesül, a helyes mérték meg?rzésében áll. Egyensúlyt találni a bels? munka és a küls? tevékenységek között, ami nem mindig érhet? el könnyen. Mert amikor – mint napjainkban is – a világ szenvedése és a katasztrófák száma fokozódik, az életnek még egy harmadik oldala is megjelenik, és megsokszorozza a keres? ember problémáit. Hisz minél fejlettebbé válik a képessége, sok mindent megérteni, annál er?sebb lesz a nyomás és a fájdalom is, amit érez. Mert minél messzebbre jutott az ösvényen, annál er?sebbé válik a reagáló képessége, annál többet gondolkodik a jöv?n, annál több elképzelést sz?, és annál tisztábban tudja megítélni az el?tte álló lehet?ségeket.

Így egy emberben a legkülönböz?bb irányultságok m?ködhetnek együtt:

 -   A bels? tanítvány, aki tudatosan a hierarchia és a szellemi élet felé irányítja a figyelmét;

-    az elfoglalt, küls? ember, akit teljesen igénybe vesz a sokoldalú tevékenysége, ami mellett  még  az intelligens állampolgár szerepét is vállalja, mert kész arra, hogy nemzeti felel?sséget is vegyen magára;        

 -   és a szenved?, mélyen érz? ember, akit gyakran felkavar a világ szenvedése, aki fájdalmasan reagál embertársai problémáira, és megrökönyödve nézi a világ helyzetének rettenetes  eseményeit.

Az életnek ezt a háromszoros találkozását, minden igazi keres? megéli, de ami lehet?séget is nyújt, a hierarchikus felel?sségnek legalább egy kis részét, egyénileg felvállalni. De fontos, hogy a bonyodal-makat, melyek ebb?l a háromszoros helyzetb?l fakadnak, iskolázásként fogjuk fel, és egyiket se használjuk fel közülük kifogásnak, a másik terület elhanyagolásának a magyarázataként.

 

Gondolatok Julius 2014

A továbbfejl?dés voltaképpen növekedés, és a szellemi továbbfejl?dés annyit jelent, hogy egyre jobban megértjük az életet, s egyre tudatosabban közeledünk az Énünkhöz. De hogyan találkozhatunk ezzel a tudattalan Énnel magunkban?

A rejtett Énünkhöz vezet? út els? lépése a csend állapota. Az a bels? nyugalom, amely lehet?vé teheti a számunkra, hogy olyannak lássuk magunkat, amilyenek vagyunk, és ne olyannak, amilyennek a feltételezésünk szerint lennünk kellene. Akkor elkezdhetünk felindulás, álszerénység, félelem, önigazolás vagy ítéletalkotás nélkül szembesülni azzal, ami bennünk van. De sok ember számára egyáltalán nem olyan könny? megélni ezt a bels? csendet, a teljes bels? egyedüllét állapotát. Mert nagy különbség van az önmagunk kirekeszt? elszigetelése és a bels? visszavonulásra való képesség között. De gyakran csak a lényünk egy része néz egy adott irányba, a személyiségünk többi részét?l függetlenül. Az értelmünk már nagyon elaprózta a feladatait és a gondolkodását, és így ez a kérdés: képessek vagyunk-e egyáltalán arra, hogy érzékeljük a tudat teljes területét, és feltehessük a kérdést:

Miért van ez a feszültség bennem?

És miért érzünk egyáltalán egy kett?sséget magunkban? Talán azért, mert arra neveltek, hogy azt, ami van, mindig összehasonlítsuk azzal, aminek lennie kellene, hogy különbséget tegyünk az igaz és a hamis, a jó és a rossz, a morális és az erkölcstelen dolgok között? Így van elképzelésünk arról, hogy milyennek kellene lennünk, és hogyan kellene cselekednünk, de valójában mégis egészen mást teszünk. Megpróbálunk másokra hasonlítani, és megfelelni egy ideális képnek, ám éppen ez a törekvés a legf?bb oka a bennünk feszül? ellentmondásnak és a bels? konfliktusnak. Az, amit kívánatosnak tartunk, tükrözi azt az elképzelést, amit szükségesnek gondolunk. Állandóan összehasonlítjuk magunkat azokkal, akik gazdagabbak vagy tehetségesebbek, okosabbak, szeretetreméltóbbak, értelmesebbek, vagy valami másban többek és jobbak, mint mi. Ez a „több” rendkívül fontos szerepet játszik az életünkben, és önmagunk másokkal való állandó összehasonlítása végigkíséri a mindennapi problémáinkat is.

De miért hasonlítjuk össze magunkat egyáltalán másokkal? Miért vonunk állandóan párhuzamokat? Ha felhagynánk ezzel, akkor valóban azok lehetnénk, amik vagyunk. Talán abban reménykedünk, hogy az összehasonlítások révén fejl?dünk, növekszünk, intelligensebbé vagy tehetségesebbé válunk. Pedig ha állandóan összehasonlítjuk magunkat, akkor csak szétdaraboljuk a személyiségünket, ami hatalmas energiapazarlás, és enélkül sokkal több er?nk maradna arra, hogy önmagunk legyünk.

A figyelmünk azonban annyira kifelé irányul, hogy nem csoda, ha valójában sem önmagunkat, sem a többi embert nem érzékeljük igazán. Képet alkotunk magunkban önmagunkról, és pontos elképzeléseket arról, hogy milyen a többi ember. Ez azonban gyakran minden valóságtartalmat nélkülöz?, úgy másokról, mint önmagukról alkotott elk0000épzelések, tehát csupán elméletek, és ezek a vezérelvek irányítják aztán az életünket. Ahhoz, hogy megértsük önmagunkat, mély alázatra van szükség, de ha már kezdetben azt mondjuk: „Már ismerem magamat”, akkor ezzel el is t?nt bel?lünk a készség az elindulásra azon az úton, amelyen járva felkutathatjuk önmagunk mélyebb rétegeit. De tekinthetjük az életünket például egy folyónak is: megcsodálva a teljességét, és engedve, hogy végigfollyon el?ttünk, magába fogadva a bennünk halkan felmerül? gondolatokat, miközben csend vesz körül bennünket, és csodálatot érzünk az iránt, amivé már eddig váltunk.

Hányfajta hitvallás kísérte már a fejl?désünket! Hány parancs és tilalom szegélyezte már az utunkat, hány utasítás és szabály csiszolta a jellemünket és segítette a szociális beilleszkedésünket! A csakis önmagára összpontosító, sz?k határokkal rendelkez? állat-ember az évezredek folyamán fokozatosan lelki tudattal rendelkez? emberré vált. Az elmúlt korszakok minden egyes hitvallása is az örök valóság nagy témakörének mindig egy-egy igazságát adta át nekünk.

Mennyire fontos lenne ezt a most beköszönt?, új korszakot az énünk új megértésével fogadni, és ezáltal az élet értelmét is egy új szemszögb?l megérteni!

 

Gondolatok, 2014 Junius

Olyan naprendszerben élünk, melynek alaptörvénye a szeretet. Krisztus már 2000 évvel ezel?tt is utalt arra, hogy Isten maga a szeretet, és Istent, mint egy szeret? apát, mutatta be nekünk, mint valakit, akinek az  alaptermészete a szeretet. Az Isteni szeretetnek ez a hatalmas energiája áthatja az egész életünket is, kezdve a kozmikus er?töl egészen addig, amit érzelemnek, barátságnak, vonzalomnak vagy egyszerüen szeretetnek nevezünk. Habár az, amit mi szeretet alatt értünk, egészen más, mint az a szeretet, amely a Mesterek sajátja. Mert a bölcsességgel áthatott szeretet teljesen személytelen, és mindent felölel?, összetartó és egyesít? er?, amely kivétel nélkül minden embert és minden él?lényt magában foglal és összekapcsol. Ez az az energia, amely egésszé, amely egységgé forrasztja az egész emberiséget. Nemcsak egyes lények közösségévé, hanem egységgé, összeolvadó teljességgé, melyet a szeretet energiája tart össze.

Hiszen Isten az összessége mindannak, ami létezik, ami az egész látható és láthatatlan világegyetemben él. Mert az ami láthatatlan, az inkarnációkon keresztül, a megtestesülések által, alakul át láthatóvá, és ez az evolúció útja. Hisz Isten energia és nem ember, de egy emberi test által válik láthatóvá. Az Isteni energia csak az anyagon keresztül tud  megnyilvánulni, viszont a megnyilvánuló istenség képessége és hatása, teljes mértékben a közvetít? evolúciós szintjét?l függ. Attól, hogy mennyire képes közel kerülni Isten gondolkodásához, az Istennel való eggyé váláshoz. Ez az út egyben a Hierarchia kialakulásának az útja is, a hierarchiának az egész világegyetemben. Például a Szíriuszhoz képest a mi naprendszerünk „újonc”, vagyis még nagyon kevéssé fejlett rendszer. Más bolygók, mint például a Vénusz, már jóval el?ttünk jár a fejlettségében. De a korai ember-állathoz képest, mégis már sokat haladtunk a fejl?dés útján. Bolygónkon ma már emberek milliói állnak egy nagy lépés küszöbén, készen arra, hogy gondolataikkal belépjenek a spiritualitás birodalmába. Ennek következtében, hatalmas mértékben fog az egész emberiség tudata tágulni. A Mesterek már most elérték azt a lelki magasságot, amelyet mi már a tökéletességnek nevezünk, pedig  ez még mindig csak egy relatív tökéletesség. De számunkra ?k már tökéletesek, és megvilágosodottak, mert megszerezték a bolygónkon elérhet? valamennyi tapasztalatot és megoldottak minden feladatot, de ?k maguk még hatalmas birodalmakat látnak maguk felett, és olyan létállapotokat, amelyeket mi még elképzelni sem tudunk. Krisztus a legmagasabb szint? mester, aki már elérte az isteni tökéletességet, és gondoskodó szeretete az egész Földet beragyogja.

És a Naprendszerünket annak a lénynek az életadó energiái hatják át, akinek a fizikai megnyilvánulása a Nap, és alaptermészete a szeretet. Ennek a tökéletes szeretetnek az energiái teszik az életet az egész rendszerben lehet?vé. Mert a szeretet az az összekapcsoló és egymáshoz vonzódo er?, amely összetartja az atomokat, és összeköti a természet alkotó elemeit. A szeretet energiája az, ami mindent élettel tölt el, és tart össze mindent. Így a testünk atomjait is, az utunk tervének megfelel?en.

Tehát nincs okunk azt hinni, hogy egyedül vagyunk a látható világegyetemben. Sokkal inkább van okunk feltételezni, hogy minden megvalósulás mögött, egy magasabb tudat él, amelyet Istennek nevezünk. Hiszen Isten nem egy személy, akire rámutathatunk és kijelenthetjük, hogy „? az Isten”, és mégis, minden amit látunk, és minden amit nem látunk, Isten. És ha Istennek nincs is saját alakja,  benne van mindenben és része mindennek, ami testet öltött. Igy egy Isteni ember az, aki már elérte és megvalósitotta a saját istenségét. Azt az istenséget, amely fokozatosan tökéletesedett ugyanolyan tapasztalatok során, amelyen mi is számtalan inkarnáción át haladunk. Igy válik lépésr?l lépésre, a megprobáltatások, a beavatások hosszu sorain át, a mi számunkra is egyre átfogóbbá a valoság, és kerülünk fokról fokra közelebb az Isteni gondolkodáshoz, miközben Isten sugárzo energiája egyre könnyebben tudja a világot rajtunk keresztül megérinteni.

 

Gondolatok, 2014. május

Az átalakulás, amely most oly gyorsan halad, egyre egyértelm?bben utal arra, hogy a világ sorsát valamilyen er? irányítja. Már csak kevesen is tudják elhinni, hogy ezek a korszakos változások és ez a hirtelen feltör?, és ellenállhatatlan vágy a szabadságra és a hozzászólás jogára, amit most világszerte megélünk, mindössze a puszta véletlennel magyarázható, és semmiféle mélyebb oka nincs. Ennek a hatalmas átalakulásnak már csak a sebessége is más következtetésre vezet, és utal arra, hogy emberek milliói fokozatosan felismerik, hogy az id? bekövetkezett, amikor végre az egész emberiség jólétét kell szem el?tt tartani. Ma mindenhol újfajta energiák is bukkanak fel, amelyek kiváltják az eseményeket. Hiszen minden változáshoz, mindig is energiák adják az els? késztetést.

De honnan származnak ezek az energiák, és ki irányítja ?ket? Aki tanulmányozza a bölcsesség tanait, tudja, hogy minden küls? esemény mögött Krisztus vezetésével, a Szellemi Hierarchia mesterei állnak. Ezek a bölcs mesterek azok, akik a világ eseményeit irányítják, és hivják el? azokat az energiákat és er?ket, amelyek a változásokat kiváltják. De az is a feladataik közé tartozik, hogy a jelenleg világszerte kiélez?d? eseményeket kisérjék, és lehet?vé tegyék, hogy ebb?l a káoszból egyszer harmónia és egyensúly születhessen.

Már sokan írtak a mesterekr?l és a munkájukról, de ebben a sokféle tanításban nem minden felelt meg az igazságnak. És mégis már sok ember tud a Mesterek létezésér?l, elismerik a lényük istenségét, és várnak a vezetésükre, a támogatásukra. Reményüket a mesterekt?l jöv? inspirációkba helyezik, és elfogadják a tanácsaikat.

Így egyre közelebb kerül az id?, amikor a Mesterek személyesen is meg fognak jelenni, és hétköznapi, de ugyanakkor isteni és a teljességet elért emberekként mutatkoznak majd meg. Hiszen a világ Krisztus megjelenésére vár, akinek a küldetése már elkezd?dött. Ennek jelei mindenki számára láthatóak, és az egyre gyorsabban bekövetkez? változások is a jelenlétét bizonyítják, még azok számára is, akiknek külömben el?ször a dörgést kell hallaniuk ahhoz, hogy elhiggyék, vihar közeledik.

Mert mindig, amikor az emberiség fontos útelágazás el?tt áll, akárcsak napjainkban, számíthatunk az „id?sebb testvéreink” osztatlan figyelmére és támogatására. Hiszen kezdett?l fogva ?k ügyeltek az emberiség jólétére és fejl?désére. Ugyanez érvényes ma is, amikor a régi rend megváltozását, az új korszak beköszöntését?l várjuk. Ezért a Mesterek a világ nagy városaiban telepednek is le, hogy innen  segítsék tanácsokkal és impulzusokkal az embereket, ha csak kevesen is vannak azok, akik ?ket felismerik. De még sohasem tartózkodott ilyen sok Mester az emberek között, mint ma. És ez már magában is jelzi azoknak a mélyreható változásoknak a bekövetkezését, amelyek részben már elkezd?dtek, de f?leg még el?ttünk állnak.

Így éljük meg az új kor beköszöntését, és az ilyen korszakos változások idején az emberek mindig mély tiszteletet éreznek az élettel szemben. Érzik, hogy az élet szellemi alapokon nyugszik, és szemüket, szívüket olyan szférák felé emelik, ahonnan azok a megnyilatkozások származnak, amelyekre az emberek már oly régóta vágynak.

Isten útjai kifürkészhetetlenek, tartja a szólás.  Ám mégis egyre többet sejthetünk és egyre mélyebb megértéssel fordulhatunk a nagy titkok felé. Hisz minden új korszak elején fellebben egy fátyol a  misztériumokról, hogy új megértéssel nyílhasson meg a felismerések felé vezet? út és az emberi értelem új fényeket fedezhessen fel.

Ma is világit már egy hatalmas új fény, amely az emberiség útját mutatja. Ragyogó világossága láthatóvá teszi a célt, amely Isten akaratát követve, az emberiséget készteti, formákat és kapcsolatokat létrehozni, melyek szépségében és erejében megnyilvánulhat a cél.

Eddig még csak nagyon ritkán fordult el? egy ilyen id?szak, mint a ma. Az emberiség egy új megértés küszöbén áll, és már új módon érti meg magát, és azt az er?t, amely minden megnyilvánult forma mögött áll. Felismeri, hogy „Isten létezik, és az ? saját eredete éppen úgy isteni, mint ahogy a célja is a bennelév? Istenség megvalósitása.”

 

Gondolatok Aprilis 2014

A tudat új küszöbéhez érkezünk, ha készen állunk arra, hogy átadjuk magunkat a saját „eggyé válásunknak”. Ha készek vagyunk belemerülni egy új élménybe, és megérezni, hogy mit is jelent a „tudatos” légzés. Ha elképzeljük, és megengedjük magunknak hogy érezzük is, hogy szeretet és segítség vesz minket körül, és mindaz világosság, könnyedség és szépség, amit belélegzünk és ami a testünkön keresztül áramlik. Gyakran csodálkozunk is azon, hogy milyen rövid id?n belül tudjuk, egy teljesen új és szokatlan módon a testünket megélni, és azokat a pontokat is felismerni, ahol nem engedjük át az áramlást. Hisz egy tudatosan irányított légzéssel mindenki megtapasztalhatja magá-ban az energiák áramlását, ami egy közösséghez való „odatartozás” érzését is kiváltja, mert felismertük, hogy egy nagy egésznek vagyunk alkotó tagjai, és így egy nagy körforgás részesei is.

Még egy ilyen egyszer? vizualizációs gyakorlattal is közvetlen közelr?l tapasztalhatjuk meg azt a nagy törvényt, hogy: „a gondolatokat energia követi”. Észrevesszük, hogy csak a mi saját gondolatvilágunk és beállítottságunk zárja vagy nyitja „a kapuinkat” mindaz el?tt, amit magunkhoz vonzunk. Hiszen minden pillanatban ugyanannyi fény és szeretet is vesz minket körül, mint árnyék és nehézség. A kérdés csak, hogy mire irányítjuk a figyelmünket? Mit engedünk önmagunkba? Mivel telünk meg?

A tudatos légzés gyakorlatai már ?sid?k óta részét alkotják a fejl?dés útjainak. A ritmusok tudatos megélése annyit jelent, hogy fokozódik a befogadó képességünk, egyre finomabban tudunk érzékelni, növekszik a készségünk arra, hogy magunk mögött hagyjunk dolgokat, és egyre több bátorságunk van a továbbhaladáshoz.  A tudatos légzés ritmusa a kapu, a nagyobb ritmusok megéléséhez. Egy állandoan növekvö felismerése, a látható és a láthatatlan világok, a saját tudatunk, és a felettünk álló tudat közötti örökös újraegyesülésnek. Hisz a lehet?ségeink mindig csak a saját „határainktól” függenek. Annak a tudatnak a határaitól, amelyben gyökerezünk.

Az energiákat, amelyeket régen csak a misztériumiskolák gyakorlással eltöltött, kemény évei után lehetett elérni, ma mindenki megélheti, aki kész erre. Ma mindenki számára lehetséges az eggyé válás mindazzal, ami felettünk van. Ez ugyan nem jelenti azt, hogy egyszer?bbé vált volna kialakítani magunkban egy magasabb energiát, de azt, hogy a magasabb tudás ma kollektívan mindannyiunk rendelkezésére áll, valamint hogy a Föld energiaszintje lényegesen magasabbá vált. Az elmúlt korszakok f? szempontja a fizikai túlélés volt. Ma azonban olyan energiák áramlanak körülöttünk, amelyek lehet?vé teszik a továbbfejl?dést. Ez viszont fokozott éberséget és nagyobb nyitottságot is követel meg t?lünk épp ugy, mint a józan emberi értelmet is, egy kalandvágyó szellemmel társulva, amely kész arra, hogy felfedezze az ismeretlent. De magunk mögött kell hagyunk a spiritualis gondolkodás sok régi formáit, a sok megszokott és megszeretett spirituális elképzeléseket, hogy helyet teremtsünk az újnak.

Mert minden felismerés egyszer egy ujnak kell hogy helyet adjon, és minden belégzést egy kilégzés kell hogy kövesse. Itt az ideje, hogy ne csak spirituális lényeknek tekintsük magunkat, amelyek földi testben élnek, hanem felismerjük, hogy maga a Föld is egy spirituális lény, és a testünk révén szoros kapcsolatban állunk vele.

Sokkal gyorsabban juthatnánk el a „megvilágosodáshoz”, ha felhagynánk azzal, hogy ett?l vagy attól elhatárolódva tekintsünk magunkra. Ha elkezdenénk testvérünknek érezni mindenkit, és tudni, hogy ugyanazon az úton haladunk. Mert ha nincsenek már bennünk határvonalak, összeköttetésben állunk mindennel, és ezáltal egészen közel az élethez. Tehát nem kell nagyon „el?rehaladottnak” se lennünk ahhoz, hogy választ kaphassunk a kérdéseinkre. Hisz csak a figyelmünkön múlik, hogy mennyire állunk készen „odafigyelni és érzékelni az életet, és engedni, hogy megérintsen minket”.

 

Gondolatok Marcius 2014

A következ? korszak legnagyobb változását, legnagyobb átalakulását az emberiség megváltozó tudata fogja jelenteni. Hiszen másképp nem is lehetséges, mert a küls? jelenségek mindig a bels? világ visszatükröz?dései. Ha bels?leg nem vagyunk egyensúlyban, harmóniában önmagunkkal, a környezetünkkel, a barátainkkal, a családunkkal, stb., akkor az általunk kialakított küls? formák és körülmények, és minden más is, amit magunk körül megteremtünk, ugyancsak diszharmonikussá válik. Viszont minnél inkább egyensúlyban vagyunk, annál inkább tudunk egyensúlyt teremteni a környezetünkben is.

A tudati változással összefügg? tapasztalatok magától értet?d?en nem újak, minden korszak elején megjelennek, és mindig amikor az evolúciós fejl?dés a következ? lépését tervezi. És amint az új energiák – ezúttal a Vízönt? energiái – érezhet?vé válnak az emberek életében, ezek elkerülhetet-lenül befolyásolják a tudatot is.

Ugyanis a föld evolúciójának a célja, egy olyan testnek a kialakítása, amely eléggé fogékony ahhoz, hogy lehet?séget adjon a léleknek a fizikai megnyilvánulásra. Ez az evolúció célja, és ezért létesül-tek a természet birodalmai, mint az ásványok, a növények, az állatok, és végül az emberek birodal-ma is. Mindez azért alakult ki, hogy a léleknek egy eszköze legyen, amelyben egyesülhessen az, ami isteni, és az is, ami még nem isteni. Ebben rejlik az emberiség helyzetének a feladata, és mi most pontosan az útszakasz közepén állunk. Mi vagyunk a legmagasabbak az alacsonyaktól, és a legalacsonyabbak a magasaktól.

De az evolúció célját az emberi test tekintetében még messze sem értük el. Hisz az emberek a gondolkodás fiai, ami azt jelenti, hogy addig, amíg nem élünk tudatosabban a mentális testünkben, a lelkünkkel sem tudunk hatékonyan kapcsolatba lépni. Hisz csak a tudatos gondolatok képesek a lélekhez vezet? utat kiépiteni. De napjainkban a legtöbb ember a tudatával még els?sorban az érzéseiben van otthon. Az érzelmi test az a test, amelyet olyannyira fontosnak tartunk, és amely annyira felkorbácsolódhat, hogy rajta keresztül tapasztalunk meg betegséget, nyomorúságot, fájdalmat és szenvedést.

Pedig az érzelmeink valójában nem mások, mint a mi asztrális képzel?képességünk, hasonlóan az álmainkhoz, mert a legtöbb álom sem más, mint a saját érzelmeink. De ha reggel szívdobogással ébredünk egy rémálom után, akkor tudjuk, hogy ez csak álom volt. Bárcsak ezt mondanánk az asztráltest valamennyi érzésér?l is! Bárcsak minden harag, félelem és negatív érzelmi mozzanat után felébrednénk, és azt mondanánk: ez csak álom volt… Mennyivel könnyebb lenne az élet! De valamilyen okból annyira valóságosnak tartjuk az érzelmeinket, hogy nehézséget okoz felhagyni az ezekkel való azonosulással.

De ha keres?ként valóban komolyan vesszük az utat, akkor a saját kezünkbe kell vennünk az evolúciónkat. Ugyanis az út lényege a törekvés, és a tudat annak a törekvésnek a révén tágul ki, hogy mindig azt vágyunk elérni, ami felettünk áll. De ez egy nehéz út, és ezért olyan lassú, hosszú és fáradságos. Hiszen az el?re vezet? út mindig a lemondás útja akkor is, ha a lemondás voltaképpen elengedést, függetlenséget, és egy bels? kiegyensúlyozottságot jelent.

Ezért a bels? szabaddá válás ugyan nehéz, ám feltétlenül nélkülözhetetlen az evolúció folyamatá-hoz. Hisz a bels? függetlenség a tudat kitágulása révén jön létre, azon a felismerésen keresztül, hogy nem vagyunk azonosak ezzel a fizikai testtel, az érzelmi reakcióinkkal és a gondolkodásunk eredményével sem, hanem egyek vagyunk azzal, ami mindezek mögött áll, és a testünket csak hordozóul használja.

 

Gondolatok, 2014. február

Minden korszakban, de különösen a rendkívüli válságok idején, nagy tanítók jelennek meg a földön, hogy a fejl?dés következ? lépéséhez, segitséget adjanak az emberi-ségnek. Ez a segitség sokszor egy ismert történelmi személyiségen keresztül történt, mint például Herkules, Hermész, Ráma, Mithrász, Zarathusztra, Konfuciusz, Shankaracharya, Krisna, Mohamed vagy Jézus által. Hisz ?k valamennyien mesterek, és a bolygónknak abból a spirituális központjából származnak, amelyet a Szellemi Hierarchiánakneveznek. Igy ?k mind azokat a tanokat hirdették, amelyeknek közös és központi témáját a helyes emberi kapcsolatokat jelentik.

De sajnos az emberiség ezeket az oly egyszer? tanokat a történelem folyamán komplikált dogmákká és rítusokká alakította át, és ennek az ideológiának a nevében ölt és ölette meg magát. Ez a vallási intolerancia volt, és sajnos még mindmáig is, a sok konfliktusoknak és szenvedéseknek az oka szerte a világon. Bárcsak már meg-értenék a legkülömbözöbb vallásokban is él? emberek, hogy valamennyiünket egy és ugyanaz a szellemi hagyomány köt össze, hogy valamennyien egy atya gyermekei vagyunk akkor is, ha Istent a mindenkori hagyományok más és más néven neveznek.

Mert az egy ?srégi szellemi tan, ami minden vallások bölcsessége, egy közös forrás, amelyet generációról generációra adtak tovább, és az „id?tlen bölcsességnek” nevezik. Ez egy ezoterikus tudomány, amely összefoglalva és rendszerezetten írja le az ember és a természet fejl?dési folyamatát, és megmutatja, hogyan lehet megérteni és helyesen felhasználni a legmagasabb szellemi forrásokból származó energiákat. Ezek azok a tanok, amelyek hatást gyakorolnak minden civilizációra, és hozzájárultak a tudomány, a politika, a m?vészet és a vallás nagy eredményeihez.

Az id?tlen bölcsesség tanai az újkorban el?ször 1875 körül váltak elérhet?vé Helena Petrowa Blavatsky Titkos tanítások és a Leleplezett Ízisz cím? könyveiben. ? alapította meg a Teozófiai Társaságot, hogy el?segítse az emberi evolúció új módon való megértését. A tanok következ? részeit Alice Bailey 24 könyvben adta közre, aki 1929 és 1949 között, a bölcsesség egy mesterével dolgozott együtt.

1974 óta az angol Benjamin Creme foglalkozik az id?tlen bölcsesség tanainak a továbbadásával. Az általa közvetített információk középpontjában Maitreya, a Krisztus visszatérése áll, aki a következ? korszak világtanítója lesz. A továbbadandó információkat  B. Creme is a bölcsesség egy mesterét?l kapja telepatikus kapcso-latok útján. Benjamin Creme el?adásokat is tart szerte a világon, és tájékoztatja az emberiséget Maitreya visszatérésér?l. Egy részlet az üzenetéb?l:

„Az emberi lét értelme az anyag szellemmé változtatása, hisz mi szellem vagyunk, anyagba burkolva. De mivel minden kezdet alacsony síkról indul, így az emberi lény is, a fizikai, emocionális és mentális testével, a szellem szemszögéb?l, még egy nagyon alacsony szellemi megnyilvánulás. Viszont a szellem fejl?dést is csak az evolúció, csak az állandó változasok folyamata tudja létrehozni, és így az anyag átszellemitését is. Dehát ezért vagyunk itt, hogy átszellemesítsük az anyagot, hogy átitassuk a lelkünk, egyre tökéletesebbé váló min?ségével a fizikai, az emocionális és a mentális testünket. Ezáltal tud a testünk a lelkünkön keresztül egy egyre tökéletesebb eszközévé válni a szellemnek, hogy a szellemünk is megnyilvánul-hasson a fizikai síkon. Igy nemesitjük a fejl?dés folyamán, inkarnációról inkarnációra, fokozatosan a testünket, amely egyre inkább alkalmassá válik arra, hogy egy magasabb szellemi sík tudjon inkarnálódni benne. És ha egyszer elértük a tökéletes ember magasságát, átragyoghat már bennünk, és tevékenykedhet rajtunk keresztül is az isteni szikra, és mi Mesterré váltunk.”

 

Gondolatok  Januar 2014

A tegnap, a ma és a holnap, mint egymásba ér? és egymással összeolvadó ciklusok sorozata követik egymást, és észre sem veszük, hogy ezt a ritmikus körforgását, mi is ugyanugy követjük. Mert épp ugy, mint ahogy este lefekszünk, és a következ? reggelen új, feladatokkal teli id?szakra ébredünk, éljük meg az egymásután következö éveket, és az örökké változo ciklusait a természetnek. Minden új életet is csecsem?ként kezdünk el, fokozatosan elérve a felnövekv? gyermek állapotát, aztán meg-pillantjuk a fiatalság napfényét, és egyre érettebbé válva eljutunk az életünk delére. Majd a létezés íve visszafelé fordul és mindig lassabbá válik, hogy megpihenhessünk az id?skor hosszabbra nyúlo árnyékában.

Mert a sok-sok életünk csak egy-egy apró ciklusa, a fejlödésünk hatalmas ív? körforgásában, az egyetemes fejlödés életciklusainak ritmikus ismétl?désében. Az id? állandó érverése fogaskerékként teremt folyamatos kapcsolatot a még magasabb kerekek örök forgásával, és hogy az egy új élet, egy új év vagy egy új nap, minden új ciklus egy fordulatot jelent. Mert a fordulatok sorozata nem alkot egy zárt gy?r?t, hanem létrehoz egy állandóan továbbhaladó körforgást, amely minden megel?z? ciklus ösvényét a haladásnak egy nagyobb ívével köti össze. Ezért az egymást követ? ciklusok csigalépcs?höz hasonlítanak, amin felfelé haladva - ha ugyanazt a helyet is érintjük meg ujra - a fejlödésünk altal az el?z? lépcs?fokok feletti szintre jutunk.

Napjainkban az egész emberiség számára jött el az id?, hogy teljesebb emberré váljunk, hogy felfedezzük és felébresszük magunkban a bennünk rejl?, magasabb és nemesebb tulajdonságokat. Kétségtelenül nehéz korszakban élünk, ha azonban nyitottan fogadjuk az ezzel járó felel?sséget, ez a korszak a rendkívüli lehet?ségek id?szakává válhat a számunkra.

Mert a ciklusok törvénye, és annak mindenre kiterjed? hatása egyértelm?en mutatja, hogy az ember és a természet egységet alkot, és egy közös cél érdekében fejl?dik tovább. Tehat a változások törvénye nemcsak nemzetek és civilizációk felemelkedésében és hanyatlásában nyilvanul meg, hanem az áradások, aszályok, éhínségek megjelenéseiben is.

De sajnos a szoros rokonsági kapcsolat az emberiség és a természet  között ma már feledésbe merült, ám a természet már többször is emlékeztetett minket a kapcsolatunkra, az emberiséget is érint?, hatalmas változásaival. Hisz amikor az emberiség már túlságosan önz?vé, kegyetlenné és harciassá vált, akkor id?vel az éghajlat is keményebb lett, és a termékeny föld sivataggá változott. Hisz minden egyes ember a maga sajátosságának megfelel?en hat még a közvetlen környezetére is. A karma törvénye sokszor használja fel a föld természeti er?it, és teremti a kellemes vagy kellemetlen körülményekkel járó ciklusokat.

A mi modern civilizációnk is, amely kiemelked? intellektuális és anyagi evolúciót ért már el, bizonyos értelemben egy csúcsponthoz ért. Érezzük is, hogy a rendszerünk meginog, és úgy a tudomány, mint a vallás, de a gazdaság régi rendje is fokozatosan t?nik. A végéhez közeled? ciklus küzdelmei azonban mindig összeolvadnak egy új korszak szülési fájdalmaival is, amely az utat keresi egy egészségesebb és kiegyensúlyozottabb fejl?dés felé.

A testünk jolétéröl a Földünk gondoskodik, de a mi kapcsolatunk a természethez nem csak ebb?l áll, mert az ennél sokkal sokkal szorosabb. Mert az élet szeretete bennünk tulajdonképpen nem más mint a vágy, az élethez tartozni, az életben részt venni, az életnek tudni valamit adni, vele igazi kapcsolat-ban lenni. Tehát ami minket újra és ujra ide  húz, az a vágy eggyé válni, együtt szeretni, a fejl?dés utját együtt járni, csak ………… mi mindezt néha teljesen elfelejtjük……….

 

Gondolatok, 2013. december

Ebben a hónapban a Jupiter bolygó segít szélesíteni a látószögünket, hogy felismerjük, hogy a bennünket kísér? égi szeretet nem valahol a messzi távolban, hanem mindig a közvetlen közelünkben van. Felmutatja, hogy az igazságaink öröklött igazságok, amiket másoktól vettünk át, és amik már nem alkalmasak a mostani, és egyéni lépéseink vezérlésére. De ez sokszor egy bels? nyugtalanságot, bizonytalanságot és fáradtságot vált ki bennünk. A testünk ugyanis szoros összeköttetésben áll a lelkünkkel, a tudatunkkal, illetve a tudatalattinkkal is.

Tehát az igazságok, amelyek szerint élünk,

szorosan összefüggenek a szeretetre való képességeinkkel.

Mert az, ahogyan a világot nézzük, amilyen igazságot magunkban hordozunk,

 és ezáltal az ami szeretünk, csakis attól függ,

hogy melyik síkon tudunk már szeretni, mit tudunk már

szeretetre méltònak látni.

Minden síknak megvan a maga sajátos vonzereje. A test csak egy másik testet tud szeretni, a lélek csak egy másik lélekre tud reagálni, és Istent csak a bennünk él?, bels? istenséggel tudjuk érzékelni. Amikor két test találkozik, a fizikai szeretetet éljük meg, de amikor ez a szeretet elmélyül, a kett?nk lelke is átöleli egymást. Ám el?ször valóban képessé kell válnunk a szeretetre ahhoz, hogy felismerjük a szeretet egyenrangúságát minden síkon, a fizikaitól kezdve egészen a spirituálisig. Ám addig, csakis arra a síkra fognak korlátozódni az igazságaink, amelyen már képesek vagyunk a szeretetre.

De amikor eljön az id?, és az érzékelésünk már nemcsak a fizikai síkra terjed ki, hanem a lelkire is, akkor az, amit ott felismerünk, fokról fokra fog minket az új igazságokhoz vezetni. Ezzel egy olyan id? kezd?dik, amikor már hinni tudunk abban is, amit a saját szemünkkel még nem vagyunk képesek látni, és megbízni azokban a bels? hangokban is, amit még nem tudunk igazán értelmezni.

Az élet alapimpulzusa, bármilyen síkon is, mindig a szeretet. Ez az a vágy, amelynek az impulzusai minden él?lényt vezérelnek, már a növény- és az állatvilágban is. A szeretet törvénye szerint vonzódnak egymáshoz azok, akik és amik hasonlóak. A szeretet mágneses vonzereje tartja össze az anyag atomjait, és ezzel teremti meg az élet alapjait. Ez a második sugár szerepe, a szeretet és a bölcsesség energiája, aminek a hatása hozza létre az életet. Ennek a sugárnak a tevékenysége révén bontakozik ki a teremt? folyamat. Nélküle nem lennének formák. Az anyag legkisebb épít?elemei is ennek az energiának az összeköt? ereje révén alakulnak ki, amelyet szeretetnek nevezünk, és az ezáltal létrejött tett neve szolgálat, vagyis az egymásért élt élet. De mi hosszú id?n át kizárólag a személyiségünket szolgáljuk, egészen addig, amíg fel nem ismerjük a lélek céljait is, és készen nem állunk arra, hogy kövessük a lélek vonzását.

Mert akkor már felismertük, hogy a spirituális szeretet ugyan olyan, mint minden más szeretet. Amíg azonban mindkett?ben csak a boldogságot keressük, anélkül, hogy készen állnánk a mindennapjainkban is feltétel nélkül szeretni, még messze nem tudjuk, hogy mit is jelent valójában az a szó, hogy szeretet. Mert csak tényleges odaadással tudjuk megélni ùgy az igazi spiritualitást, mint az igazi szeretetet. Egyiket sem tapasztalhatjuk meg passzívan, vagy el?zetes elvárásokkal.

Az evolúció alapimpulzusa a lélek tevékenysége, és a lélek tevékenysége nem más, mint a szolgálat, mert ez a szeretet törvénye. A szeretet útján lépünk ki saját magunkból, miközben készen állunk arra, hogy háttérbe rakjuk önmagunkat, hogy ezáltal eggyé válhassunk azzal, amit szeretünk. Vagy, elindulunk az önmagunk felé vezet? úton, befelé haladva, miközben készen állunk arra, hogy felderítsük saját lényünk mélységeit, és találkozhassunk a valódi és örökös Énünkkel. Ez látszólag két különböz? út, hiszen az egyik kifelé, a másik pedig befelé vezet. De bármelyik úton keressük is a fejl?dést és a kiteljesedést, felismerhetjük, hogy

az igazi szeretet útja önismerethez vezet,

és az Énünkkel való találkozás útján pedig, fokozódik a szeretetre való képességünk.

 

Gondolatok, 2013. november

November hónapban, amikor az ezer szín játékában, a fény és az árnyék elvarázsolja a tájat, a mi gondolataink is a lélek végtelen távlataiba repülnek. Ilyenkor úgy t?nik, mintha ebben a fényárban minden mindennel összefüggne, még a tegnap a holnappal is, hogy ezen a fényjátékon keresztül meglássuk mi is, a szoros összetartozásukat.

A Skorpió hónapja a halál és az élet jelképe, olyan id?kre utal, amelyek energiái lehet?vé teszik úgy a keletkezést mint az elmúlást is. Ezek az energiák tágítják ki, és nagyítják fel mindazt, ami még kicsi és sz?k, viszont megsz?ntetik azt ami túl nagy, hogy egy új egyensúllyal találkozhassunk, ami magasabb és fénytelibb lesz a meglév?nél. Ezért minden halál is valójában, egy feltámadás egy új szabadságba, és minden visszahagyás, az újrakezdés lehet?ségét szüli meg.

Hisz egész életünk a fény és az árnyék, a látható és a láthatatlan ritmusának a váltakozásaiból áll. Ès ez olyan, mint egy végtelen lépcs?, amelynek mindig csak azt a fokát ismerjük, amin éppen állunk. Hisz a lépcs? emelkedéseit nem látjuk, mert azok az életek közötti felismerésekhez tartoznak.

Micsoda ajándék az újratestesülés lehet?sége! Az a lehet?ség, hogy ha ma nem vagyunk képesek, vagy nem állunk készen valamire, azt egy következ? életben ismét megpróbálhatjuk. Mennyivel érthet?bbé és könnyebbé válik az élet, ha tudjuk, hogy ez nem az egyetlen életünk, hanem csak a sok földi tapasztalatok egyike! Ha felismerjük, hogy mindazok a témák, amelyekkel ma szembenállunk, a tegnapban gyökereznek, és az, ami ma minket foglalkoztat, a következ? életünk alapjait teremti.

Az evolúciós fejl?déshez szükség van a lehet?ségre, hogy továbbvihessük azt, amit már elértünk. Hisz ha nem tudnánk tovább vinni a már egyszer elért gondolati és erkölcsi képességeinket, ha nem lenne meg a folytonossága és fennmaradása annak, akivé egyszer már váltunk, akkor nem is lehetne fejl?dés, és mi mindig csak a kezdetek szintjén maradnánk. De akkor a világ sem lenne más, mint az egymástól elszigetelt kezdetek káosza, és nem az állandó fejl?ldések kozmosza.

Milyen csodalatos gondolat, hogy azt, amit ma megtanultunk, „holnap” is, - egy új testben és újrai itt -, alkalmazni tudjuk! Milyen segítség tudni azt, hogy a napról napra er?sebbé váló energiák magukkal visznek minket, ha csak készek vagyunk a még ismeretlent is megélni, és nem töltjük az id?nket azzal, hogy még mindig csak az elmúlt nyarakat siratjuk.

Mennyivel könnyebben hagyjuk magunk mögött a testünket is, ha tudjuk, hogy az élet tovább megy, és a finom anyagú síkok lehet?ségei a földi életet folytatása lesz! Ha felismerjük a ritmust, amely lehet?séget ad ugy a tapasztalatok, mint a megújulás megélésére. Mert bármely síkon álljunk is, a továbbmenéshez, a következ? lépés megtételéhez, mindig el kell engednünk azt, ami van.

Így csak rajtunk múlik, hogy hová nézünk! Hogy még a lehulló leveleket siratjuk-e, vagy örülünk a már fakadó rügyeknek, és a fény és az árnyék állandóan változó játékában, már az el?ttünk álló ìd?k lehet?ségeit látjuk!

 

Gondolatok, 2013.október

Az októberi napok nagyon különböz? üzeneteket hordoznak magukban. A még melegít? napsugarakban a Vénusz energiáit érezhetjük, és azt a vágyat, hogy az életb?l csak a nekünk tetsz?t, a hozzánk ill?t válasszuk. De mivel ez legtöbbször nem lehetséges, így a hangulatunk is sokszor mélypontra jut.

Nagy égi tanítónk, az Uránusz, aki a Mérleg id?szakában egy magasabb síkra kísér bennünket, ebben a hónapban aktualizálja a személyiségünk témáit. Ezt bels? nyugtalanságként éljük meg, és sokszor a szükségét érezzük, hogy kitörjük azokból az életkörülményekb?l, amelyek csak elégedetlenséget és sikertelenséget hoznak. Viszont ha csak a boldogság, a siker vagy magasabb társadalmi helyzet elérése a célunk, az er?feszítésünk csak újabb elégedetlenséget fog eredményezni. Mert az Uránusz energiája – a sorsszer? eseményeken keresztül – bels? változásra, spirituális átalakulásra akar nekünk lehet?séget adni, de leginkább arra, hogy az Énünk felé forduljunk, és új szemszögb?l tekintsünk az életre.

Ezek az energiák tulajdonképpen már több éve is kísérnek minket, és a Plútó energiájával együtt a nagy, mélyreható átalakulást kiváltó er?khöz tartoznak, amelyek egy új korszak születését teszik lehet?vé. Ezek az er?k forradalmakat és változásokat hívnak el? az egész világon, hogy egyszer véget érhessen egy idejétmúlt rendszer, és új keletkezhessen. Az újnak azonban legel?ször bennünk kell elkezd?dnie, a befelé, és nem a kifelé irányuló küzdelemmel, hogy felismerhessük életünk új célját, új irányát és új jelentését.

Amikor az Uránusz energiáit használjuk – amelyeket ebben az évben különösen intenzíven élünk meg – sohasem a gy?lölet, a bosszú és az ellenségeskedések fognak minket a célhoz vezetni. El kell érnünk, hogy nyitottá váljunk, és egy teljesen új megértésre. Hisz csak ha megváltozik a személyes életszemléletünk­, tudjuk a személyiségen túlmutató értékeket is meglátni.

Igy ma a legnagyobb kihívás, hogy ne a személyes, hanem az egyetemes síkon reagáljunk az uránuszi ösztönzésekre. Mert az Uránusz humanisztikusi szemszögb?l a magasabb dimenziók és a fölérendelt igazságok megnyilvánulását jelképezi. Az Uránusz egy inspiráló er?, amely végre fel szeretné számolni a megkövesedett és idejétmúlt utakat.

Személyes célunk tehát, hogy tudatosan dolgozzunk az Uránusszal a mélyebb átalakulásunk érdekében. Igy nemcsak, hogy meg kellene értenünk, de örömmel is kellene fogadnunk a megmagyarázhatatlan eseményeket melyek célja a személyiségünk átalakulása, hogy olyan emberré váljunk, aki alapvet?en különbözik az eddigit?l J

 

Gondolatok, 2013.szeptember

Ebben a hónapban az istenek követe, a Merkúr kísér bennünket, és segíti a tudatra ébredésünk folyamatát.

Az emberi evolúció egy hosszú út. Az életünk az élettelen atomok síkján kezd?dött, majd számtalan sokrét? növényi és állati formán keresztül ért el hatmillió évvel ezel?tt az els? emberszabású lények, az ?semberek szintjére. Azóta az ember a benne rejl? isteni szikra révén fejl?dik, és miközben megváltoztatja az el?z? forma szintjét, meg?rzi annak alapvet? lényegét. Vagyis ugyan továbbléptünk az állati forma síkjáról, de megtartottuk az állati jelleg? tulajdonságokat – mint ahogy magunkban hordozunk minden el?z? szint jellegét is. De nemcsak ebb?l a létfontosságú „vázból” áll a sokrét? emberi tudatunk: hisz bennünk él az isteni örökségünk, a lelkünk, a ragyogo és fényteli teremt? er?nk is.

Életünk, egy megszakítások nélküli folyamat. Mert miközben számtalan alkalommal mindig ujra születünk, és egyik „formából” átváltunk a másikba, ezzel párhuzamosan fokról fokra halad a bels? átalakulásunk is. Az egyszer? ember, lépésr?l lépésre mindig tehetségesebb, majd zseniális, majd szent emberré válik, és végül mester lesz bel?le.

Ennek a kibontakozásnak a lehet?ségei nem korlátozódnak kizárólag a Földre, hanem az egész Naprendszerre kiterjednek. A sok bolygót, a legkülönböz?bb intelligenciaszint? lények népesítik be. És teljesen lényegtelen, hogy milyen testben élnek, hisz mi valamennyien ugyanahhoz az emberi fajhoz tartozunk. A más rendszerekben él? emberi lények közül már sokan lényegesen fejlettebbek, mint mi, mert ?k az élet egy korábbi ?srobbanásánál keletkeztek. Ha például összehasonlítjuk a Föld kultúráját a Szíriuszéval, akkor a mi fejl?désünk hozzájuk képest még gyerekcip?ben jár. Ugyanakkor bennünk hatalmas er?k rejlenek még, amelyek egyel?re még nem bontakoztak ki.

Jelenlegi tanulási szakaszunk neve: felébredés. Fel kell ismernünk, hogy valójában kik vagyunk. Ehhez azonban a lelkünknek is fel kell ébrednie, mert csak a lélek áll közvetlen összeköttetésben a szellemmel. De mindazok, akik már elérték a felel?sségtudatos és stabil Egó szintjét, két lábbal állnak a földön, és felismerik az egyének feletti síkra valo fejl?dés fontsságát, megérintik a lelki és a gondolati intuíció szintjét is.

Ugyan lelkesed? embertársaink már most arról beszélnek, hogy hamarosan „új korszak” kezd?dik, pedig „az aranykor” beköszöntésére még várnunk kell – jobban mondva, még jobban fel kell készülnünk rá. De már elindultunk az úton. A tudatunk már bepillantást kezd nyerni egy tudat feletti jöv?be, és már most a fizikai létezésen túlmutató elméletekkel, érzékfeletti észlelésekkel és transzcendens eszmékkel szembesülünk. Ezt a szintet ugyan ma még intellektuális kíváncsiság és a racionális elemzés jellemzi, de hamarosan követni fogja ezt a transzcendens felismerések gyakorlati lehetösége is. Viszont ahhoz, hogy megérthessük, amit érzékelünk, fontos, hogy el?ször a gondolati szinten is felismerjük azt, ami új, hogy kés?bb egy tudat feletti síkon is megérthessük azt.Mert a magasabb, tudat feletti síkra való átlépés ugyanúgy megy végbe, mint valamennyi más, gyökeres átalakulás. A gondolatainkban is fel kell ismernünk az Én-központú, és egy meglévö rendhez szabott irányt, miel?tt eltudunk t?lük határolódni, és az elképzeléseinket egy következ?, egy eggyel magasabb és tágasabb dimenzio síkjára emelni.

 

Gondolatok, 2013. augusztus

Ebben a hónapban éljük át az év legvilágosabb és legmelegebb napjait, amelyekre már egész télen át vártunk. Ez olyan id?szak, amikor – még ha csak pár hétre is – meg szeretnénk élni a szabadságot: fel akarunk szabadulni mindaz alól, ami néha azzal fenyeget, hogy korlátozza és besz?kíti az életünket. Ám az a szabadság, amelyet keresünk, amelyr?l álmodunk, hosszú id?n át mindössze az a vágy, hogy felszabaduljunk valami ALÓL. Csak sokkal kés?bb, csak a növekedés útján válik egyre fontosabbá számunkra, hogy szabaddá váljunk valami SZÁMÁRA.

Mert van küls? és bels? szabadság. Azok a jogi, társadalmi és politikai keretek, amelyek egy társadalomban és egy országban érvényesek, a küls? szabadságunkat határozzák meg, a bels? szabadság pedig a magánszféránkat jelenti. Így a bels? szabadság olyan állapot, amelyben sok gyakorlással megtanulunk felszabadulni a bels? kényszerek, szokások, felvett szerepek és konvenciók alól. Hiszen valamennyien karmikus energiák rétegeivel születünk erre a világra. Ez a karmikus ballaszt jelenti majd azt a s?r?, saját magunkat korlátozó energiát, amelyet életr?l életre hordozunk a finomanyagú energiamez?nkben. Ezek olyan energiák, amelyek stresszt, feszültséget, fájdalmat, félelmeket és önmagunkban való kételkedést is kiváltanak.

Hisz az életünk még ma is a patriarchális társadalmi rend keretében zajlik, amelyben a hatalommal rendelkez?k energiái kivetülnek a t?lük függ? helyzetben lev? emberekre, és még mindig nagyon nehéz legy?zni ezt a meghatározó beidegz?dést. Igy minden nagy, nevel? keresztény és iszlám kultúra is patriarchális, és minél patriarchálisabb egy kultúra vagyis nevelés, minél er?teljesebb lenyomatokat hagy hátra az egyénben, annál nehezebb lesz kés?bb megbízni önmagunkban, és a saját egyéni, önmagunkért vállalt felel?sségen alapuló tudatunkat felépíteni.

A fantázia volt mindig is egy lehetséges út a bels? szabadság felé. Amikor sz?knek érezzük a kereteinket mert korlátozzák a szabadságunkat, az álmok képei nagy utazások, a repülés és az asztrális világba való belépés élményét vetítik elénk. Amikor h?stettekr?l álmodozunk, eltereljük a figyelmünket a valóságról. Ezek a bels? képek adják a legtöbb mese alapját is, és ilyen például a mai Superman története is. Ugyan ezek a történetek önmagukban senkit sem tesznek szabaddá, de ösztönzést adnak, el?revetítik a szabadság gondolatát, és bátorsággal töltenek el, hogy keressük és vállaljuk az életünkben az új tapasztalatokat.

Azonban az igazi, ?seredeti állapotunk a spirituális szabadság, és ezért minden élet azt a célt, azt a tervet hordozza magában, hogy szabaddá váljunk valamennyi, önmagunk által megteremtett korlátozástól és kötelezettségt?l, és elérjük, hogy megszabadulhassunk a múlt minden felgyülemlett terhét?l.

Az élet számos, gyakran igen kalandos úton vezet bennünket, miközben a valódi Énünket keressük. Ezeken az utakon önmagunknak olyan sok árnyalatával találkozunk, hogy feltesszük a kérdést: mi vagyok ebb?l én magam, és mi az, amit szerepként magamra öltöttem, hogy megfeleljek az elvárásoknak? De egyszer felismerjük, hogy a természetben is mélyre kell ásnunk, ha felszínre akarjuk hozni a mélység rejtett, ragyogó drágaköveit. Így a spirituális szabadságunk is kapcsolatban fog állni a rejtett min?ségeink ragyogó színeivel. Mert a spirituális szabadság egyben kozmikus szabadság is, amely ismeri az egyetemes, minden életet kísér? valoságokat, vagyis azokat az ?srégi kozmikus igazságokat, amelyekhez nem tapadnak egy bizonyos id? kulturájához szabott törvények.

Ha ezzel a fénnyel világítjuk meg a jelenünket,  a rajta átsejl? múltban és jöv?ben fel fogjuk ismerni a szabadságot, mint az örök létezés mulhatatlan lehet?ségeit.

 

Gondolatok, 2013. július

A Hold energiái az érzésekkel összekapcsolt gondolatok témáját érintik meg bennünk. Érzéseket, szokásokat, melyek gyökerei az életünk kezdetéig visszanyúlnak. És aszerint, hogy mennyi beteljesületlen vágyat és fel nem dolgozott csalódásokat hordozunk még magunkban, váltanak ki bennünk ezek az érintések emlékeket, vagyis kisebb vagy nagyobb kríziseket. Egy érzelmi krízist viszont szeretünk katasztrófának is nevezni. Pedig egy krízis nem más mint „a döntések ideje”, egy fordulópont, ami megel?zi a változást. Így minden kisebb és nagyobb krízis csak egy lehet?ség a változásra, a fejl?désre, a növekedésre.

Hiszen legtöbbünkben még mindig a múltból ered? cselekvések és érzelmi döntések uralkodnak akkor is, ha ennek már egyáltalában nem is vagyunk a tudatában. Még mindig példaképeket követünk, még mindig bennünk él egy már megkövesedet régi elutasítás, vagy a gondolataink az érzelmeink sodrával, a pillanatnyi hangulatunkkal azonosulunk. Valoszinü a viselkedésmintánkat is, mint a szerepünket a társadalmi környezetünkben, már az életünk kezdetén felvettük, amit szintén tudattalanul  még mindig tovább játszunk.

Viszont egyszer el kell döntenünk, hogy ezeket továbbra is követjük-e, vagy elkezdünk a saját igazságunk szerint élni. De a kísértés nagy, hogy a döntést halogatjuk abban a reményben hogy ezek a „kényszerhelyzetek” egyszer csak majd maguktól is megfognak sz?nni. Pedig az, hogy nem tudunk dönteni és kedvez? körülményekre várunk, nem szabadít fel minket a tudatosodás felel?ssége alól.

Tehát a futó és állandóan változó Hold az, amely megérinti és rámutat a múltunkból arra, amin túl kellene lépnünk, amit át kellene alakítanunk, hogy felismerhessük a Napunk feladatait. Igy adnak a Hold impulzusai lehet?séget a szembesülésére annak a ténynek, hogy az Énünk nem azonos a kizárólag csak megszokásokon alapuló reakciómintáinkkal. Mert ha mindig csak a Hold-természetünkb?l kiindulva cselekeszünk, sohasem ébredünk a tudatára a Napunk küldetésének.

Ha a Holdunk a Kosban, Rákban, Mérlegben vagy a Bakban áll, hajlamosak vagyunk aktívan válaszolni az élet kihívásaira, és másokra való tekintet nélkül igyekszünk megoldani a problémáinkat.

Ha a Holdunk a Bikában, Oroszlánban, Skorpióban vagy a Vízönt?ben áll, az érzelmek síkján lakozó megszokás kerül el?térbe. Szeretjük mindig ujra átélni a múltban megtapasztalt érzéseket, az akár örömet, akár fájdalmat hozott. De jellemz? ránk az is, hogy ilyenkor fekete-fehérben látjuk a világot, és csak egyértelm?en körvonalazott célokat követünk

Ha a Holdunk az Ikrekben, Sz?zben, Nyilasban vagy a Halakban áll, szeretjük egy elmélethez vagy hitvilághoz illeszteni az érzéseinket, és tudni megérteni, hogy miért is történnek bizonyos dolgok. És kovácsolunk terveket, amelyekkel a kellemes élményeket megismételhetjük, és a fájdalmakat elkerülhetjük. 

Sokszor késztet minket a Holdunk egy összeütközésre az Énnel, ami által viszont  lehet?vé teszi a Nap-tudatunk kialakulását.

 

Gondolatok 2013. Júniusában

Június hónapban a Merkúr kísér bennünket, az istenek szárnyas követe, hogy tudatosabban viszonyulhassunk a gondolatainkhoz, amit ezúttal a Plútó és az Uránusz bolygók hatása is el?segít. Így ebben az egyre inkább változó világban mindig gyakrabban érezzük az er?k vonzását, ami által az a kérdés is mindig inkább felmerül, hogy milyen irányba is visz minket ez az út, és miben fog megnyilvánulni az átalakulásunk?

Szép választ ad erre

Karl Gamper     Látomása a teremt? er?kr?l

„Minden pillanatban, a szívünk minden dobbanásával vesz minket körül a jöv?, annak végtelen számú lehet?ségével együtt. És mihelyt ezt felismerjük, meg is érint minket egy impulzus, amely az ismeretlenb?l érkezik, és a jöv? ajándéka.

Nyilvánvaló, hogy egy fordulóponton állunk, a kozmikus-galaktikus id?k fordulópont-ján. Ezt minden ember minden földrészen érzi, és sokféle is a találgatás, mert senki sem tudja, mit hoznak az új id?k.

De mi történne, ha az, ami jönni szeretne, az a képesség lenne, hogy mi a szeretet erejét jobban fogjuk tudni használni? Ehhez azonban még meg kellene szabadul-nunk az Egónk hatalmától, és inkább a teljességb?l, a Taóból fakadó er? felé kellene hogy forduljunk. Átereszt?bbé kellene váljunk, és meg kellene értenünk, hogy az új csak akkor áramolhat keresztül rajtunk, ha olyanná válunk, mint az üreges bambusz, mint a nádszál, amely a szeretet szelében hajladozik. Mert ha átáramolhatna rajtunk, és táplálhatna bennünket a kozmikus szeretet, fel is ébreszthetné bennünk valamennyi képességünket.

Képzeljük hát el, hogy te, Ön, én, mi – mi mindannyian – a szeretet energiáját a szívünkön keresztülengedve, a teremt? képességeinkre irányítjuk, ami által a szeretet tüze, vagyis  a tudatosság meleg fénye – az a fény, amelyet már régóta is mint szeretet ismerünk, bennünk is fellángol.

Ebb?l kiindulva egységbe olvaszthatnánk és egymásra hangolhatnánk minden képességünket, amely aztán mint egy dal – mint egy ?srégi kórus – megformálná az újat.

Mert az Új Világ olyan közel van, mint a jöv?, mint a szeretetre való képességünk, mint az az er?, amely a szeretet teremt? erejévé válhat.”

 

Gondolatok, 2013. május

Miért szeretjük azt, amit szeretünk?

A május felett a Vénusz energiái uralkodnak, és a Vénuszt a szeretet, a szerelem bolygójának tekintik. De mennyire különböz? lehet az, amit szeretünk, amit szeretetreméltónak nevezünk! Mert az, hogy mit szeretünk, sokkal inkább önmagunktól függ, mint a vonzalom tényleges tárgyától. Mit üzen hát nekünk a május?

A Vénusz szimbóluma egy körb?l és egy keresztb?l áll. A kör az Én jelképe, a kereszt pedig a látható, megfogható életé. Így a Vénusz energiáinak segítségével felismerhetjük az élettel kapcsolatos értékrendünket és elvárásainkat. A Vénusz szembesít bennünket azzal a hajlamunkkal, hogy különbséget teszünk aközött, amit szeretünk és szépnek tartunk, illetve amit zavarónak és problémásnak tekintünk.

Sokat megtudhatnánk önmagunkról, ha elkezdenénk tudatosan végiggondolni, hogy miért látunk valamit csúnyának vagy kellemetlennek, és miért tud annyira idegesíteni és bosszantani bennünket egy adott embertípus. Miért érezzük rosszul magunkat bizonyos emberek körében, és miért vonz bennünket szinte mágikusan valaki, mintha mindig is ismertük volna?

Tudattalan emlékeink még mindig sok képet ?riznek, amelyek nem merültek feledésbe, és amikor a külvilág egy mozzanata megérinti ?ket, ismét felébrednek, a hozzájuk tartozó érzésekkel együtt! Micsoda gondolat! Mert nem jelent mást, mint hogy még mindig teljes egészében a múltunk uralkodik az életünk felett. Még mindig csak azt keressük, amit „tegnap” is szerettünk, és még mindig igyekszünk elkerülni mindazt, ami a múltban félelemmel töltött el bennünket, vagy problémát okozott.

Ebb?l az is világossá válik, hogy a sors a találkozásokkal és szembesítésekkel csak segíteni akar nekünk, hogy végre elhagyjuk a régi ösvényt, és új szemléletmóddal, új értékrenddel fordulhassunk az élet felé. Ezért a Vénusz oda vezet bennünket, ahol teret kaphat mindaz, ami új, és ahol megváltozhat az életünk min?sége.

Mennyivel izgalmasabbá válik az élet, ha hozzászokunk, hogy minden találkozásnál feltesszük magunknak a kérdést: Miért idegesít annyira ez az ember, és miért szeretnék a legszívesebben elrohanni? Izgalmas kalandokat élhetünk át, ha minden kellemetlen helyzetben felismerjük a régi Énünket!

A Vénusz energiái egész életünkben találkozásokból találkozásokba vezetnek bennünket, hogy a régi viselkedésmintáinkat sorban, egymás után átalakíthassuk a szeretet tudatos képességévé.

 

Gondolatok 2013. Április

Amikor napjainkat a Mars energiái és az Uránusz teremt? ereje kísérik, lehet?séget arra, hogy

éretté váljunk a sajátmagunk által irányított életre.

Mert ma még f?leg a vágyaink vezérelnek minkett. Boldogságra törekszünk, és ezt leginkább a szerelemben, vagy a szakmánkban, de még a megismerés útjain is keressük. És ez azt jelenti, hogy a külvilágtól várjuk el, hogy megtaláljuk a boldogságunkat.

De hogyan lehetne tartós a külvilágban keresett boldogság? Hiszen minden, ami vagyunk, minden, ami minket körülvesz, és az egész világegyetem is „csak” energiából áll és a gondolatokból, ami az energiát írányítja. Tehát tartós boldogságot csak a saját, bels? mélységeinkb?l kiindulva érhetünk el, és ehhez nincs másra szükség, csak a tudatosan irányított gondolatokra, mint:

Az Önmagunk szeretete

Mert az Önmagunk szeretete az el?feltétele annak, hogy másokat is tudjunk szeretni, és mások is szerethessenek minket. Hisz embertársainkat csak akkor fogjuk tudjuk elfogadni minden hibájukkal együtt, ha már ismerjük és elfogadtuk a saját hibáinkat is. „Szeresd el?ször az önmagad Énjét, és akkor fogod tudni szeretni a mások Énjét is!”

A szív energiája

A szívb?l kiinduló energia „kozmikus életenergia”, amely a testünk és a szellemünk közötti  összeköttetést biztosítja. Tehát aki id?r?l id?re leállítja a gondolatait, és a szív energiáira összpontosít, vagyis meditál, boldogságot érez, új módon éli meg önmagát, és kifejleszti magában az öngyógyítás képességét is.

A lelkesedés

A lelkesedés képessége adja az igazi isteni örömet afelett, amit már megteremtettünk és átéltünk, illetve amit még meg szeretnénk teremteni, és át szeretnénk élni. Ezt a lelkesedést nem befolyásolják a gondolataink, és így független az Egónktól. Mert az igazi lelkesedést csak a lelkünk dimenzióiban, az igazi Énünkkel tudjuk megélni.

A bizalom

Az isteni Teremt?be, vagyis a bels? vezetésbe vetett bizalomhoz csak azt kell elfogadnunk, hogy mi is a teremtés részei vagyunk, és bennünk is a Teremt? fénye ég. És akiben ez a bizalom él, és felel?sséget is vállal önmagáért, az lobogó, utat mutató fáklyává változtatja a bizalom teremt? szikráját.

A bizakodás

A Teremt? vezetésébe vetett bizalomból alakul ki bennünk az a reményteli hit is, ami által érezzük, hogy egy bels? er? írányit minket. Igy nem riadunk már vissza a csapásoktól és a kudarcoktól sem, mert tudjuk, hogy amit ezáltal tanulhatunk, az életünk tervéhez tartozik. Hogy minden tapasztalattal, egy lépessel közelebb kerülünk a valódi, magasabb Énünkhöz.

Az eredmény egy boldog és elégedett élet, a létezés minden viharán át, mert az égi magasságok fénye, a saját, igazi Énünk mélységein keresztül is vezérel minket.

 

Gondolatok, 2013. Március

                    Az egységre való képességhez, a polaritás megtapasztalása is szükséges.[1]

A március hónap jelképe a két hal, melyek ellentétes irányban úszva, a polaritást jelképezik.

De hogy mi miként viszonyulunk a polaritáshoz, az a fejl?désünk folyamán állandóan változik. Hisz a poláris ellentétek közötti külömbségeket, eddig szembenállásnak tekintettük, és erénynek számított, ha meg?riztük a csak egy bizonyos csoporthoz, hithez vagy országhoz való odatartozásunkat. Igy ha kellett, az egyediségünket akár harcal is fenntartottuk. Sokan közülünk még magát az életet és a testet is „ellenségnek” tartották, és igyekeztek csak a léleknek élni. Vagy éppen ellenkez?leg,  kizarólag az érzékvilág megélésében keresték az örömet.

Sok állomáson át, vezet a fejl?dés útja, mint ahogy a halak vándorlása is hosszú és fáradságos. Sokféle áramlásban kell újra és újra felismerniük a helyes irányt, amely végül is a célhoz viszi ?ket. Az emberi fejl?dés lépései is sok ellentmondásos igazságokon, érthetetlen törvényeken, gyökeresen ellentétes dogmákon és nézeteken keresztül vezetnek. Mert legyen az ember vagy hal, minden, ami él, állandóan a célját keresve halad az útján, hogy onnan ami már lett, oda jusson ami még lenni szeretne.

A lélek jelképe a kör, és az életé a négyzet.   Az alkímia azt jelenti, hogy megértjük a kettö összetartozását,  és elérjük a kett? egyéválását.

Igy ha a Halak korszaka lassan a végére ér, és elkezdjük megérteni az összetartozást és megtanulni az egységet, a Vizöntö ideje is eltud kezd?dni. Hisz  sokáig tekintettük a Földet az élet „piszkos” oldalának, amely csak szenvedést okoz, és vágytunk az ég után, vagy ellekezöleg kétségbe vontuk még a lelkünk létezését, az örökké él? Énünket is! Csak lassan kezdjük el felismerni, és él? egységként megérteni az ég és a föld kapcsolatát.

Ezáltal viszont egyre inkább kezdünk el érezni és hallani is, és már nem csak az akaratunk és a vágyaink uralnak minket. Gyakoroljuk, hogy megértsük azt is ami más, ami új és ismeretlen, és reméljük, hogy a mi másságunkat is megértés fogja fogadni. Hisz felismertük, hogy minden élet egymáshoz tartozik és egymátol függ. Már tudjuk, hogy a kör, az ég, a lélek az örök vezet?nk, de azt is, hogy a négyzet, a Föld, a testünk az a csónak, amely lehetövé teszi, hogy az élet minden csodáját megtapasztaljuk, ha megfelelöen vigyázunk rá. Megértettük, hogy az élet egységét a két pólus közösen alkotja és teszi lehet?vé, és hogy a sors, minden láthatatlan áramlással szemben is, minket mindig csak a fejlödésünk irányába vezet.

 

 

---

 

Februári gondolatok, 2013.

Megtalálni a középpontunkat

És az odavezet? út neve: meditálás, mert ez a szó annyit jelent: középpont, és megmutatja az utat a lélek legbels?bb középpontjához, ahol eggyé válhatunk önmagunkkal és Istennel. Ennek az útnak az állomásai a következ?k:

A gondolatok ellen?rzésének gyakorlása

A tanulás els? lépése, hogy – amennyire csak lehet – helytálljunk a magánéletben és a munkahelyen. Mert minden, amit teszünk, akár cselekvések, akár gondolatok vagy érzések formájában, abból fakad, amit a szívünkben hordozunk. A kedélyünk és lelkületünk tükör, amely valóságh?en megmutatja a bels? állapotunkat.

De legtöbbünk nem tesz mást azon kívül, hogy gondolatokkal, szavakkal és tettekkel azonnal minden ingerre reagál, vagyis ösztönösen, a pillanatnyi érzései alapján. Tulajdonképpen tudatosan kellene érzékelnünk minden gondolatot, amely felmerül bennünk. Végig kellene gondolnunk a szavainkat, még miel?tt kimondjuk ?ket. Még ha kezdetben csak néha-néha sikerül is ellen?rzésünk alá vonni a gondolatainkat, mégis már nagy lépést tettünk el?re, az önkiteljesítés irányában.

Az önismeret gyakorlása

A spirituális el?rehaladásunkat azon tudjuk lemérni, hogy mennyire vagyunk már képesek  az ellen?rzésünk alá vonni a saját gondolatainkat. Mert azt, akinek ez bizonyos fokig már sikerül, nem fogják kibillenteni az egyensúlyából és nem fogják az útjáról letéríteni a környezetében felmerül?, küls? történések, terhelések vagy feszültségek. De aki nem tud bels?leg elhatárolódni a küls? életkörülményeit?l, és nem tudja ezeket megoldani vagyis irányítani, az a spirituális úton is problémákkal fog szembekerülni, és a saját útját megtalálni.

Tehát a cél, megtanulni uralkodni a természetünkön; elérni, hogy az életünk a tudatunk ellen?rzése alá kerüljön, és hogy a bels? er?nkkel ellenállni tudjunk a küls? csábításnak. De  mindehez önismeretre van szükség, ami egy fontos gyakorlat a továbbvezet? úton.

Nyugvópontot találni önmagunkban

Mert mi magunk vagyunk, akik átadjuk a hatalmat az érzéseinknek. Mi vagyunk, akik rányomunk a külvilágra egy jó vagy rossz pecsétet. De ha megtaláljuk a középpontunkat, a saját belátásunk szerint használhatjuk a küls? képességeinket. Amíg azonban nem tanultuk meg, hogy nyugvópontot találjunk önmagunkban, elkerülhetetlenül ki vagyunk szolgáltatva az idegen hatásoknak. Automatikusan átengedjük magunkat a környezetünk befolyásának és a bennünket körülvev? emberek kisugárzásának. Igy ha a környezetünkben él?k a szívükben gyökereznek, szép és er?t adó pillanatokat élünk meg, de ugyanígy átvesszük a negatív kisugárzást is, ami aztán nyugtalanságot és idegességet vált ki bennünk.

Pozitívan értékelni mindent, ami történik

Ami nem jelent mást, mint hogy igent mondunk az élethez, és annak minden változékony eseményéhez, hiszen ezekb?l áll a karmikus fejl?désünk útja, amely magában hordozza az el?z?ekben még be nem fejezett témáinkat is. Az élet tehát azt jelenti, hogy örömmel és lendülettel, szilárd és rendíthetetlen bátorsággal fogadjuk el a sorsunkat és haladunk az utunkon, abban a biztos tudatban, hogy a bels? fény vezetésének segítségével, mindig is úrrá tudunk lenni, minden nehézségen.

 

Gondolatok a megújjulás lépéseihez 2013 Januárjában

A válságból egy szebb élet felé

De ma még messze nem ért véget az átalakulásunk folyamata, és a Föld változása is természeti katasztrófákkal jár. A cél a változás, és az ég segít nekünk abban, hogy ez megtörténhessen. Igy az Uránusz, a Plútó és a Szaturnusz lehet?vé teszik, hogy a világ jelenlegi válságai még tovább élez?dhessenek.

A válság mindig fordulópontot jelent, mert egy adott helyzet súlyosbítása felmutatja és kiélezi, hogy milyen irányba is vezet az útunk. Ez viszont lehet?séget ad önmagunkat és az életünket új módon meglátni, de arra is, hogy a felismert hibákat kijavítsuk, és új utakat találjunk.

A Szaturnusz bolygó az égen, az öreg, bölcs tanítót jelképezi, aki kíméletlenül szembesít minket a hibáinkkal, a Plútó pedig a mágust, aki mindent lerombol, ami az útjába áll, hogy ezzel teret nyisson az újnak. És amikor e két bolygó együttesen hat, a lehet? legnagyobb átalakulási er? vesz minket körül. Így könnyen felismerhetjük ennek a bolygóállásnak a feladatát, vagyis, hogy le kell építeni azokat a régi formákat, nézeteket és szokásokat, amelyeknek ma már nincs létjogosultságuk, és csak elzárják az utat az új el?l.

Viszont az ilyen id?kben fontos, hogy higgyünk a saját er?nkben, és kihasználjuk a lehet?ségeket az élet pozitív megváltoztatására. Mert aki megértette a Szaturnusz üzenetét, felismeri, hogy mit kell tennie, és eszerint fogja meghozni a döntéseit is. Igy saját maga valósítja meg a változásokat az életében,  megel?zve a sors kényszerít? erejét.

Tehát mindazok, akik most a legbels? Lényükkel összhangban cselekszenek, érezni  fogják a Szaturnusz és a Plútó segít? erejét. Mert a csillagok rámosolyognak azokra, akik készek saját kezükbe venni a sorsukat. Segítséget adnak egy olyan id?szakban, amely minden, csak nem könny?, és amely az állandóan növekv? gyorsulásával, folytonosan a legtöbbet követeli t?lünk.

De a csillagok valóban ránk mosolyognak, ha készek vagyunk megérteni, hogy a kihívások tényleg el?revihetnek, ha az élettel egy öszinte bels? „igen”-nel állunk szembe, és mindabban amivel szembesülünk, a megújulás lehet?ségét látjuk.

Hisz ennek az id?szaknak a nagy lehet?sége kétségtelenül abban rejlik, hogy felfedezzük a saját szellemünket, az éghez